különleges alkalom van ma

Már rég nagyon erősen bennem van az, hogy akármikor meghalhatok, hogy valóban nem tudhatod azt, hogy egyszercsak mikor történik valami. Eddig ez inkább félelemmel töltött el, már-már a haláltól való rettegéssel, nagyon sokat járt ez az agyamban, és nem hagyott nyugodni, persze e mellett az is bennem volt, hogy minél inkább úgy kell élnem, mintha tényleg minden nap az utolsó lenne. Ez akkora közhely, hogy az fáj, de érti az aki közelről "látta" a halált. És igen... egy idő után és tegnap újra, teljesen máshogy érte el ez a szívem. Lehetőségként. Lehetőségként arra, hogy ebből a napból is, és minden egyes napból a maximumot hozd ki, sőt még annál is többett. Mert különleges. Mert kaptad. Mert ajándék. Újra. Lehet, hogy holnap már nem kapod meg ezt az ajándékot. Így ma élni kell vele. Nem a holnapra várni, nem a megfelelő alkalomra várni dolgokban. Vedd fel azt a szép inget/bugyit amit már olyan rég ott örzöl egy vállfán a különleges alkalomra várva. Ma van az! Nézd meg a filmet amit már olyan rég tervezel, hogy egy nap megnézel! Hívd ki egy italra a barátod akire sehogy sem volt időd mostanában! Kezdj el táncolni/zongorázni tanulni! Ülj ki a tópartra sörözni! Kezd el olvasni a Szentírást ma! Beszélgess Istennel! Lomtalaníts a szekrényedben, a lelkedben, a múltadban! Fogadd el és éld a mát! Különleges. Ajándék.

 Egy nap igaz lesz az, hogy az utolsó volt.

hitben kilépés

Ezt le kell írjam. Ez annyira tetszett amikor hallottam, hogy nagyon:D Tegnap arról beszéltünk Iain-el és Maria-al egy kávé mellett (itteni barátaim), hogy milyen nehéz sokszor a hitben való kilépés. És Iain egy nagyon jó képi hasonlatot mondott erre: Az egész olyan, mint amikor egy fotocellás ajtó fele közeledsz. És neked lépni kell felé, addig nem fog kinyílni az ajtó. De amint te elég közel léptél hozzá, annak ellenére, hogy azt addig zárva látod magad előtt, az utolsó pillanatban egyszer csak kinyílik :D

leánka

Tafika barátommal aki szintén sorstársam az angliai bébicsősz életben elég sokat fossuk a szót messengeren minden féléről. Valamilyen okból kifolyólag nem jutott el neki a korom, vagy soha nem is tudta... lényegtelen. Az a lényeg, hogy amióta tudja kislányoz. Elnézem neki, mert engem (is) szeret, így rossz ember nem lehet. (nyugi Terike, nálad senkit nem szeret jobban :D:P)na de ez valami terjedő betegség, mert egyre többen kislányoznak vagy leánkáznak. Na túlélem, nem zavar különösen, bár szeretnék a tini dobozból kitörni és bár 20 évesre fejlődni:P Persze mondanom sem kell, hogy angliában még úgy alkoholt nem vettem, hogy mindjárt 23 éves létemre nem kérték volna el a személyim, akkor következik a CNP csodálatos világának magyarázása, mivel még egy nemzetnek sincs olyan személyazonossági igazolványa, amin nincs feltűntetve normálisan a születési dátum, csak a románon. Ez sem számít. Na de ma... A sarki boltban voltam, amikor a kiszolgáló tattyesz megkérdezte, hogy hány éves vagyok (persze kicsi indiai, három visszakérdezés után fogod fel az akcentusa miatt, hogy mit kérdez tőled). Válaszolok neki. Visszakérdez, hogy tuti jól hallotta-e. Mondom igen igen annyi. Erre... szemberöhög. Mint a gyermeket szokták amikor tudja a felnőtt nagyon jól, hogy hazudik, de rá hagyja, és szórakozik rajta:)) :)) Na mondom szééééééééépen állunk. Nem hitte el, de én attól jól alszok, ő meg ossza be magának. Ma egy kicsit közelebb kerültem a kislányos mivoltom okához: "van benned valami leánkás, nem olyan ostoba leánkás, hanem inkább olyan életvidám leánkás." Úgy döntöttem elhiszem, és nem agyalok rajta sokat. De attól a szőke herceg (inkább legyen barna naaaa) amikor vágtat fehér lovon mellettem azért meg kellene álljon, s nem csak elvágtasson mellettem, gondolva, hogy 16 éves leánka, túl kicsi hozzám:))vagy a munkaadóm sem kellene megkérdezze majd meg az állásinterjún, hogy hányadikos vagyok:)) :))