függetlenül

Mire nem jók a közösségi portálok? Hát arra mindenképp, hogy témába légy azon emberek magánéletével, akik ott be vannak regisztrálva, főként a párkapcsolatuk alakulásával, mert amint van az embernek párja, a profil képe menten le lett cserélve... (a véleményem e téren még nincs letisztulva:P) Ergo láttam: a legutóbbi kedvesem életében megvan az utódom. Kicsit meglepett a dolog, pár hónapja még egy nagyon kemény vallomásban volt részem részéről. És rájöttem, kicsit magasra lőtt az egom, mintha legalább én lennék a főnyeremény a lottón. Aztán rájöttem: örülök neki és annak, hogy így látom őt, hogy nem én kaptam egy újabb sms-t, és hogy ellentétben sok legénykével, ő egy valóban helyes lányt választott.
Már egy ideje eldöntöttem: nem siratom tovább a magányom. Attól nem lesz jobb a helyzet. Magamnak fogok élni és annak, hogy túlcsorduljon belőlem a Szentlélek tüze mások fele. Istennel több és minőségibb időt akarok tölteni, és hiszem, hogy ez majd átformálja a magányt a szívemben.
És ezzel az elhatározással indítottam a nyaram:D És frankóóóó lett a végeredmény:D Nem "szerelmesedtem be" az első aranyos legénykébe:P és a másodikba sem, nem éltem meg hülyén a lagzikat egyedül, nem azon agyaltam, hogy milyen jól esne hozzá bújni valakihez, hanem azon, hogy de klassz, hogy Isten most is mellettem van és fogja a kezem, hogy ő most is megajándékozott az emberekkel való találkozás és beszélgetés, nevetés örömével, hogy gondoskodott arról, hogy táncos lábú legénykék legyenek a lagzikon, akik megtáncoltatnak, és, hogy ott van az a temérdek sok ember aki rám mosolyog, megölel, megpuszil, kifejezi a szeretetét:D
És egyre inkább tudom, érzem: nem a pasi hozza a boldogságot, hanem majd a boldogságom hozza el a pasit.
És sok idő után azt mondom: élvezem a függetlenségem, a szabadságom, és nem savanyodok bele:D és pont annyira amennyire tudom élvezni most ezt az állapotom, pont annyira nyitott vagyok az esetleges hirtelen változásra is:P

élet

Az elmúlt napokban sok mindenen gondolkoztam... fogalmazzunk úgy, hogy az év azon részét élem, amikor nagyokat filozófálgatok magamban... és rájöttem... van valami ami félünk, amitől legrosszabb esetben rettegünk, nem vagyok én sem kivétel alóla, és ez a valami nem más, mint a halál. De ha azt mondom, hogy a földi életem vége az örök életem kezdete, akkor miről beszélünk? A halál az azon emberek rettegése, akik nem hisznek, mert aki hisz, az tudja, hogy az nincs, elvégre:"megmentette a haláltól lelkünket" (23. zsoltár) Ha hiszem, hogy van életem továbbra is, akkor a földi életem vége az nem a halálom, hanem egyszerűen a földi életem vége s kész.vagy nem?