peda

Szembe kell nézzek a tetteimmel, a felelőtlenségemmel. Ezzel a bejegyzéssel készítem a lelkem a dologra.
Egész évben a peda óráink pénteken voltak, amikre én nem tudtam járni. Mindig volt valami ami sokkal fontosabb volt, mint ez a szecska tantárgy,ami persze amúgy fontos lenne, csak na...
Lényeg a lényeg, az amúgy hihetetlen édes és jó fej tanárnő egyszer látott eddig órán. Nem tartottam meg a mikro órám sem a múlt heti Csíkszeredai Új Reményes szolgálat miatt, mostanra meg nem készültem, mert egyszerűen nem volt rá fizikai erőm tegnap haza érve, tehát ma sem tartom meg az órát, és erre csak az jön rá, hogy a kurzust elaludtam és csak szemináriumra megyek be.
Egy biztos: pattogni okom nincs, ma a tanárnő előtt kuss a nevem. Teljesen fer lenne, ha nem engedne vizsgázni sem.
A cica rúgja meg a minden félév elején hozott nagy elhatározásokat, hogy na most aztán milyen kis ügyes leszek, és minden órára eljárok majd,...bla bla bla...
Végül is nem tudom mit tehette volna sokkal másként. Tényleg fizikai képtelenség volt nekem idén arra az órára bejárni. Az egyetlen dolog ami miatt sajnálom az egészet az a tanárnő személye, aki előtt most "pofám bőre gyere le".
Oh jaaaaaj, mi lesz ezzel a tárgyal?!

Május 10-én kiegészítve: a tanárnő kb ezzel fogadott: "Hát mondtam, hogy nem kötelező órára járni. Neked mikor lenne jó? Tartsd meg valamikor az órádat, hogy legyen meg a jegyednek az a része. Vizsgát sem akarok. Kolokviumban lesz egy óra, beszélgetünk egyet, s arra kaptok egy jegyet. Elküldöm addig a ppt-et.":D

érzelem és értelem

Elhatároztam, hogy az életembe, gondolataimba belépett új dologra nem fogok gondolni, nem fogok rajta ketyegni. És mit csinálok? Annál inkább azon ketyegek, leköti a gondolataim. Oh, ezek a tudati szinten hozott döntések. Ha nem lennének az embernek érzései, vágyai amik bekavarjanak... Nem lenne jó:P Na de most bajom van vele, mert fölöslegesen leköti a gondolataim, és rabolja a drága időmet ez a dolog:P
Sokszor eszembe jut, hogy milyen nagyszerűen vagyunk megteremtve: ráció és érzelem. Végül is lehetnénk csak az egyikből, vagy lehetne dönteni és élni csak az egyikkel, de az mit sem érne. Hát nagy leleményesség van ott fenn, egyszer ki lett ez találva rendesen. Néha szemben állok azzal, hogy az érzelmeimre, máskor az értelmemre hallgatnék inkább, de nem tudok csak egyik vagy másik alapján dönteni, vagy ha rá is kényszerít a helyzet, akkor is nehezen, és utána sajog.
Elnézem ahogyan sok ember tocsog a nehézségében,a meghozandó döntésében, pont azért, mert a két, sokszor ellentétes döntést nem tudja összehangolni, nem tudja merre billenteni a mérleg tányérjait...
Nagyon erős érzelmi töltetű ember vagyok. Folyton felnagyítom az érzéseim, és nehéz e miatt, de folyamatosan tanulom, és belátom, hogy a szív lehet sok rossznak is a forrása, és meg kell tanulni tudattal, meggyőződéssel hozni döntéseket, mert azok tudják, hogy hosszú távon mi a jó számunkra, és kisebb veszély áll fen arra, hogy fellángolás okozta érzelmi válságba kerüljünk.

Újra bízz!

Ez az Istenbe vetett bizalom dolog nagyon aktuális nálam az elmúlt fél évben... és a hétvégén újra feljött. Most is elindultam (újra) ezen az úton. Azt hiszem ezt nem lehet soha végérvényesen megtanulni. Újra és újra meginogok, aztán elindulok az önfejű kis gondolataim, terveim útján, aztán meg, mint a rossz gyerek, aki tudja, hogy most apuci elé kell állni és elszámolni a tetteivel, szemlesütve odaállok APUCI elé, és dorgáló szavak helyett, megsimogatja a buksimat, felvesz az ölébe, és szeretőn elmondja, hogy "Ej, ej... Tudod, hogy figyelmeztettelek... No, nem baj (homlokra puszi:D), következőleg megpróbálsz ügyesebb lenni, akkor majd talán sikerülni fog".
Úúúúúúgy tud szeretni, na de én is :D

Közben rájöttem, hogy egyre többen olvassák irományaimat, és, hogy talán mégiscsak megéri írni, hogy talán mégiscsak lehetek én is egy apró fényforrás, vagy csak egy néhány percnyi relax mások életében.

Rá bízva

Utolsó bejegyzésem óta várom a pillanatot, amikor úgy érzem, újra írnom kell. Csomó minden feljött bennem, és eldöntöttem, ezt megírom, aztán elfelejtettem, mert mégsem volt annyira számottevő dolog.
És teltek a napok, bennem a nagy zavar tovább fajulva... Nem tudtam megfogalmazni magamban, csak emésztettem magam. Istennel sem tudtam leülni, féltem a tekintetétől, vagy attól, hogy most szólni fog, hogy újra fel fog hozni bennem valamit...
És igen, ezt tette... azt mondta, hogy "lazulj be, nem kell görcsölni mindenért, nem kell mindent annyira kimérve csinálni, mint ahogyan azt teszed. Merj már a szerelmemben fürdeni és Rám hagyatkozni egészen".
Csak ezért írok, mert talán Neked is, kedves blog olvasóm van egy csomó maszlag az életedben, amivel nem tudsz mit kezdeni, amiből azt hiszed, nincs kiút, nem látod a végét, az okát, a miértjét...
Nyugiiii: Van Valaki, akinek megvan minden egyes apró lépéseddel a terve, merd egy kicsit is elhinni Neki, hogy ez úgy oks ahogy van :D mert a szeretete sok mindent megenged az életedben:D

visszaérve

Életem az utóbbi időben az extra bonyolult, extra feldúlt és érthetetlen részben sétál. Mintha minden most lenne azon a ponton, hogy jönnie kell egy drasztikus változásnak. Azt érzem, hogy most azonnal valami olyan törzsgyökeresen meg kell változzon, hogy az fenekestől felforgassa a jelenlegi életem, vagy különben nem tudom, hogy meddig fogok kipislogni a fejemből, míg a fölött süvít el minden, és én nem tudom irányítani azokat. Régen volt ennyire bonyolult minden a házam táján, és régen volt az is amikor halvány lila, pepita gőzöm nem volt, hogy mit is lehetne/kellene tenni. Ebből kifolyólag mit teszek? Pislogok ki a fejemből. Nincs kedvem emberekkel beszélgetni vagy bármit is tenni. Azt érzem, hogy minden egyes elmondott vagy megtett dolog csak tovább süllyesztené a helyzetem. Köszönöm elvagyok most magammal. Én sem és más sem tudná úgy sem megoldani a bajaimat emberi erővel... tehát csókolom van.
Nem gondolom azt, hogy ez a végeláthatatlan mélység, szó sem róla, csak most egy mélypontot élek meg, és sajnálom magam egy kicsit. Tudom ugyanakkor, hogy lesz idő amikor kivirul ez az egész trutyika, s nagy pofával röhögni fogok jelen bejegyzésemen.

Ma visszaértem a kincses citybe is a híres vakáció után (erről talán majd máskor), és reméltem, hogy egy nagyot ehetek, zuhanyozhatok és bezuhanhatok az ágyba. Ez akkor hiúsult meg, amikor a bentlakás szobába beérve, egy leírhatatlan bűz csapott meg... Máris tudtam mi az... A hűtőnk, ami a vakáció ideje alatt az áram lekapcsolás miatt kiolvadt... Benne a fagyasztóban tárolt húsokkal. A fincsuszka rohadt húslé kifolyt/ráfolyt az hűtőben tárolt minden egyébre, odáig fajulva, hogy a legalsó, zöldségtároló fiók tetején található üveglapra rárohasztott minden gennyóságot. Nem vagyok én utálós, különösebben nem okoznak gondot a gamatságok takarításai, de ez még rajtam is túltett. Mindent szemetes zacskóba és kidobni. Ha az olyan könnyen ment volna, de ott öklendeztem, és másodpercenként dugtam ki a fejem a kitárt ablakon. Minden a rohadt lében tocsogott, ami már önmagában a lehető legjobb kínzó eszköz lehetne a rendőrségen , és annak köszönhetően tovább rohadhatott minden létező cucc. 2 órán keresztül, a hányással küszködve, háromszor is kimostam, átmostam mindent minden létező vegyszerrel és fertőtlenítővel, és most az ablak alatt szellőzik a még így is dög szagú nagy, fehér háztartási gépünk. Most már ott hagyom. Ma még egyszer én ki nem mosom, az is biztos.
Úgy, hogy ez a finom esemény sikeresen beragyogta a napomat:P Na nem baj na... lesz ez másképp még:D