minden szemét

"Mert minden szemét, Jézus mellett minden szemét, mit e világ tárhat eléd... Vele fel nem ér:D"

training myself not to care

Ez a státusa facebook-on az én drága ex-szomszédasszonyomnak. Gondolkodtam rajta. Nem jutottam semmi érdemlegesre rövid eszmefuttatásom végén. És most nagyon világi leszek... néha jó lenne így élni. "Kit érdekel?", "Nem törődöm" üzemmódba, "Magasról teszek az egészre, lesz ahogy lesz, nem ezek az élet gondjai, nem készítem ki magam ilyeneken."
Sokszor annyira könnyű lenni az érzéseinktől, az érzelmeinktől szabad lenni. De nem lehet. És akkor jön az, hogy vagy elnyomod őket és elmenekülsz előlük, mert félsz szembe nézni a dolgokkal(aztán meg csodálkozol, hogy mitől vagy ramatyul és mitől vagy depressziós), vagy szembe nézel, hagyod, hogy fájjon, hogy aztán begyógyulhasson.
Úgy gyógyítja Isten a sebeket, hogy zsinórba életed ugyanazon területein újra és újra megsebez? Nem értem…
(Ez egy tipikus példája annak a bejegyzésnek, ami a pillanat szüleménye. A vélekedés jogának megváltoztatását két hét múlvára vagy mindenképp a jövő időre, fenntartom:P)

language learning

Van egy oldal ahol "prakticelem máj inglis" (elvégre idén nyelv vizsgázni kellene), és tegnap egy Hussein nevű, török legénykével fogtunk neki traccsolni. Már ezzel rosszul kezdődött, de na... Eleve, hogy török, vagy ha arab lett volna, az is... (van egy nem elhanyagolható sztereotípiám ezekkel a pasikkal szemben, és az sem, hogy az angol tudásuk gyengécske, mint a Lajos Jóska értesítője:))... ez van) Üsse kő, válaszoltam neki, hátha kulturálódok kicsit, és hátha nem minden török pasi ugyanolyan.
Hát de, nem volt egy nagy élmény és megerősített a sztereotípiámban...Még a kezem is megkérte három mondat után. Egy fél órás idegtépő eszmefuttatás után kiléptem a magasröptű beszélgetésből.
Egyből írtam is Dave-nek (egy egyesült államokbeli idősebb úriember, aki valóban segít nekem angolt tanulni), hogy szánom bánom minden vétkem, térjen vissza az életembe:P:D Ma reggelre már válaszolt is a levelemre:D Úgy hogy jöhet a nagy angol tanulás again, egy államvizsga, dolgozatok, bemutatók, karácsonyi ajándékkészítés, közösség, kapcsolatok, narancs evészet, karácsonyi muzsika hallgatás és persze X faktor között:P:D

VAU- 2010

Hétvégén az Új Reménnyel a Várom az Urat adventi keresztény zenefesztiválon dicsértük a mi hatalmas Istenünket.
Íme egy dal:

A youtube-n "Új Remény" keresés után, hallgathatók további dalok:D
Sok szeretettel:D

1 éves

Boldog szülinapot blogocskám. Ma van a szülinapod... egy éves lettél:P És mint minden év végén a zárójelentés:
- 60 bejegyzés
- 15 regisztrált rendszeres olvasó(plusz aki nem regisztrált, minusz aki regisztrált, de nem olvassa:P)
-315 becsült profilmegtekintés
- és az eszmei értékek (magam számára a megkönnyebbülés egy egy bejegyzés után, és csak remélni tudom,az olvasók számára okozott egy egy kellemes perc, gondolat ami értékkel töltött meg egy emberi szívet, mosolyt fakasztott, elgondolkodtatott, vagy csak egyszerűen kitöltötte napjainak unalmas perceit...)
Az első szülinapi gyertya legyen egyben az idei advent első fellobbanó, várakozó fénye:D

felszussz

Az este nagy tequila és túrógombóc party volt nálam:D Hát... valami brutál jó kis este volt. Új Remény (és nem csak:P) Kiengedtük a gőzt a két hete tartó minden napos próbák után, bár még nincs vége a nagy melónak. De mindenképp élménydús kis estére sikerült. Volt benne "megosztok valamit magamról", keresd meg Kriszta az eldugott kaját, Gergő és Gabec közelharc, Zsolt masszírozás, "mi a sorrend? só, tequila, citrom?", finomabb ez a túrógombóc, mint az anyukámé:D és hosszú SOLO party:D de nem csak:)

Apropo:P Három napja új frizurám van:P De akkor teszek fel egy olyan képet is, amin látszik is:P (ez tegnap esti. épp masszírozom Gergőt:P:)))
És akkor íme az első leendő hivatalos Új Remény CD előlapján tündöklő közös fotó:D (premier, még nem hivatalos, csak a kedves olvasókat tüntetem ki ezzel, hogy megláthatják a kulisszatitkot)

nem akarom gondolni

Tudom, megígértem, nem akarom kitalálni, vagy nem akarom azt hinni, hogy tudom, hogy mit gondolsz... de most félek, mert az az érzés, az a gondolat van bennem, hogy azt gondolod, hogy...

Tedd amit teszel!

Első olvasásra a bejegyzés címe bénának tűnhet: Tedd amit teszel. Na jól van, hát miért, lehet nem azt tenni amit éppen teszek?
Hát igen, lehet, és egy ideje erre próbálok figyelni. És ezzel nem vagyok egyedül. Ha eszek, arra gondolok, hogy ez után el kell olvassam az e-mailjeimet, és még fel kell hívjak két embert, ha valakivel beszélgetek azon jár az agyam, hogy még mennyi olvasnivalóm lenne, ha olvasok, arra gondolok, hogy de jó lenne imázni egyet stb. Életünk tevékenységei egy olyan láncolatban fűződnek össze, ami sokszor végeláthatatlan lesz, ha nem fújunk stop-ot időnként önmagunknak.
Ez az új projekt. Légy benne 100%-an abban amit csinálsz. Ha olvasok, akkor abban legyen benne az egész lényem, ha imádkozok akkor abban, ha eszek akkor annak a szépségére, az ízekre figyeljek, ha valakivel beszélgetek ne azon vegyem észre magam, hogy valami teljesen máson jár az agyam, és ha most visszakérdezne, hogy mit mondott éppen ne tudjam rá a választ.
Ezt gyakorlom, és nem könnyű sokszor, de megéri:D Egyrészt sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, másrészt kevésbé gondterhelt, és ez csak mert igyekszem azt tenni amit teszek:D

The Precious Blood

Hihetetleeeen... De ha a dalhoz bármi kommentet írnék... egyrészt értelmetlen lenne, másrészt... mindegy... hallgasd meg:D
Ma bukkantam rá. El kezdtem olvasni Joshua Harris egy, eddig még általam nem olvasott könyvét, és akkora hatással volt rám, hogy húúúú haaaa. És a nagy hévben rákerestem a neten. És találtam egy csomó mindent, többek között ezt. A felesége énekli ezt a dalt.

megoldja Ő

Elsősorban nekem van szükségem ezekre a biztató szavakra, és mintha ma reggel, amikor olvastam ezeket azt éreztem, hogy spéci nekem íródtak:

Azt mondod: Ez lehetetlen! Isten azt mondja: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges
Azt mondod: Teljesen kimerültem! Ő azt mondja: akik az Úrban bíznak, erejük megújul
Azt mondod: Engem senki nem szeret! Ő azt mondja: Örök szeretettel szeretlek téged.
Azt mondod: Nem bírom tovább! Ő azt mondja: Elég neked az én kegyelmem.
Azt mondod: Nem tudom mit tegyek! Ő azt mondja: egyengetni fogom ösvényeidet.
Azt mondod: Képtelen vagyok rá! Ő azt mondja: Mindenre van erőm a Jézusban, aki megerősít engem.
Azt mondod: Nem éri meg! Ő azt mondja: a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk
Azt mondod: Nem tudok megbocsátani magamnak! Ő azt mondja: Isten megbocsátott nektek a Krisztusban.
Azt mondod: Alig tudok megélni. Ő azt mondja: Isten be fogja tölteni minden szükségeteket.
Azt mondod: Félek. Ő azt mondja: nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Azt mondod: Ezzel nem tudok megbirkózni. Ő azt mondja: Vesd az Úrra terhedet, és Ő gondot visel rád.
Azt mondod: én nem vagyok elég okos. Ő azt mondja: ha nincs valakinek bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől.
Azt mondod: egyedül vagyok. Ő azt mondja: Nem maradok el tőled, el nem hagylak téged.

mondd ki! :))

Ma egy igazán termékeny napom volt. Voltam órán, aztán kabátot vettem, a napsütésben hazabuszoztam egy koreai pasi mellett ülve:D Olvastam, készültem a holnapi óráimra és kifestettem a körmöm vörösre:P (megj: életemben eddig egyszer vetemedtem ilyenre, de akkor annyira nem éreztem magaménak, hogy egy óra után lemostam, nem tudtam hordani, de most egy hete ellenállhatatlan vágyat éreztem a dologra, kifestettem ma, és tetszik:P:D) Telefonáltam.... sokat, az otthoniakkal, messengereztem sokat a barátaimmal. Meg mégy egy csomó mindent, na de a lényeg...
Már egy ideje kezd szikrázni a levegő a kedves szobatárssal, aki újabban előszeretettel használja a dolgaimat. De ez csak az egyik dolog amivel kihoz a sodromból... Lényeg a lényeg, hogy ma nagyon szeretetteljesen elmondtam, hogy nem szeretem, és ha elkéri odaadnám, de ne vegye el csak úgy.
És a szomszéd legénykével is megismerkedtem:)) Eddig csak hallomásból ismertem:P vagyis a zenéjét, (ami amúgy naaaagyon nagyooooon tetszett, be is linkelem az egyiket, hogy megmutassam, mennyire naaaagyn jó valóban amiket hallgat)amit olyan bazi hangosan hallgat, hogy dübörög tőle az egész szint, és még, hogy finomabb legyen a közvetlen szomszédunk, tehát az én falam mellett visít a zene. És ma készültem órára, és kifejezetten zavart, így nagy ügyesen átevickéltem, bekopogtam. Előre kiterveltem, hogy elmondom neki, hogy nagyon tetszik a zenei ízlése, csak a baj az, hogy túl hangos. Így is volt. Csak éppen arra nem számítottam, hogy egy izmos, meztelen felsőtestű, totál helyes és jóképű és még jófej legényke is fog ajtót nyitni:P:)) Remélem, nem szokik le a hangos zenéjéről, mert különben nem kell átmenjek hozzá újra:P:)) Kár, hogy szinte mindenki román itt... ő is :P:)) Na jóóóóó, viccelek:P:))

ne dobd el a holnapot!

"Ne add fel a holnapodat azzal, hogy emlékművet állítasz a múltbeli kudarcaidnak!(...) A múltad tett azzá ami vagy, de a jövőd tehet azzá, amit rád nézve Isten mindig is tervezett"- olvastam ma.
Nem voltam elég jó az egyetemen az elmúlt két évben-gondolom, de egyre jobb akarok lenni. Be tudom bizonyítani, hogy lehetek még messzemenően jó, a múltbeli kudarcaim ellenére? Ha Istent kérdem, a válasz: IGEN.
Egyszerű szeretnék lenni, tiszta és alázatos. Válhatok azzá, ha már megtapasztaltam az érem másik oldalát is, a múltam félre téve? Ha Istent kérdem, a válasz: IGEN
Túlságosan nehezen veszem magam rá dolgokra, utána már nincs baj, csak az első megteendő lépésig. Változtatni akarok ezen is magamban. De lehet, ha már huszonegy éve nem jött össze a dolog huzamosabb ideig? Ha Istent kérdem, a válasz: IGEN.
és akkor most ismételjünk:
"Ne add fel a holnapodat azzal, hogy emlékművet állítasz a múltbeli kudarcaidnak!(...) A múltad tett azzá ami vagy, de a jövőd tehet azzá, amit rád nézve Isten mindig is tervezett"

csend

Olyan jó lenne egy nap, amikor elmehetnék kettesben a természettel és a csenddel... egy teljes nap, csak az Úr meg én:D

döntÉ(N)s

Talán túl kegyes volt az élet velem, vagy csak én nyomtam el eddig magamban ezt a dolgot, és nyeltem nagyokat, de a héten szembesültem a döntés nehézségével. Nem volt egy könnyű meccs. Folyamatosan feszengtem és egy fojtó érzés volt bennem, addig amíg Orsival spontán közös ebédet nem csaptam a bentiben (pszichológus), és el nem kezdtük boncolgatni a kérdést, és ki nem mondtuk: a szerepkonfliktus beköszönt az életembe, aminek hatására nem tudok meghozni egy döntést. A szerepkonfliktusom abban nyílvánult meg, hogy elfelejtettem Kriszta lenni, maradni. Voltam egyetemista, közösségvezető, énekesnő, nővér, a szüleim nagyobb lánya, de én elfelejtettem én lenni, olyannyira lefoglalt a sok én.
És a felismerés hozzásegített ahhoz, hogy, én én próbálok lenni, nem elfelejteni, hogy nincsenek KELL-ek és MUSZÁLY-ok, hanem vannak lehetőségek, lehetséges dolgok, és van SZERETNÉK.
És meghoztam a döntést, ÉN, KRISZTA, nem az egyetemista, a közösségvezető, az énekesnő,a nővér, a szüleim nagyobb lánya. Még meg is ünnepeltük egy gyümölcsös finomsággal néhány nap múlva Orsinál a dolgot:D

Tanulom kezelni és egészségesen megélni a szerepeim okozta gubancot az életemben. Bár a világra is rá férne egy ilyen jellegű kiképzés. Egyrészt mindenkinek a saját életére kivetítve, másrészt egymás életére.
A héten egy egyedülállós előadássorozaton voltunk a lelkészségen és ott is ez lett a végkicsengés bennem: kevesen ismernek "ÉNgem" (kolozsváron). Ismerik bennem a nagyszájú és pörgős, kreatív, dumás és főnökösködő, befolyásos közösségvezetőt és a színpadon csillogó énekesnőt, (ami mind igaz is rám) e miatt megközelíthetetlenné is válok, de kevesen engem, Krisztát a mindennapokban. A fiúk vagy azért közelítenek, mert a szerepeim ismerik és az tetszik nekik ahogyan azokban viselkedek, vagy azért nem, mert ez elbizonytalanítja őket és esélytelennek látják a lépés megtételét egy olyan lánnyal szemben aki ennyi mindent csinál és ilyen körökben.
A párválasztás arról szól (szerintem), hogy milyen a másik ott legbelül (nem a világtól kapott posztjaiban CSAK), és az mennyire klappol azzal aki én vagyok legbelül.
Azt hiszem a legelső randi meghíváson megkérdem a legénykét, hogy kivel szeretne randizni, mert ha nem Krisztával, hanem a közösségvezetővel vagy az énekesnővel, akkor nem megyek sehová:P:))

Minden fejben dől el

Oh az a sok, mély igazságban gyökerező közhely, mint "az idő mindent megold" és társai... Grrrr... Most éppen a "Minden fejben dől el" beköpésre haragszom... Már megint igaza van
Oh, borzasztó a sok rendetlen ragaszkodásunk az életben. Miért kell nekem mindig a legjobbat produkálni? Miért kell mindig jó kedélyű legyek? Miért kell elfogadni, és beletörődni hogy vannak különböző értékrendek? Miért nem olyan könnyű elfogadni emberek döntéseit?

függetlenül

Mire nem jók a közösségi portálok? Hát arra mindenképp, hogy témába légy azon emberek magánéletével, akik ott be vannak regisztrálva, főként a párkapcsolatuk alakulásával, mert amint van az embernek párja, a profil képe menten le lett cserélve... (a véleményem e téren még nincs letisztulva:P) Ergo láttam: a legutóbbi kedvesem életében megvan az utódom. Kicsit meglepett a dolog, pár hónapja még egy nagyon kemény vallomásban volt részem részéről. És rájöttem, kicsit magasra lőtt az egom, mintha legalább én lennék a főnyeremény a lottón. Aztán rájöttem: örülök neki és annak, hogy így látom őt, hogy nem én kaptam egy újabb sms-t, és hogy ellentétben sok legénykével, ő egy valóban helyes lányt választott.
Már egy ideje eldöntöttem: nem siratom tovább a magányom. Attól nem lesz jobb a helyzet. Magamnak fogok élni és annak, hogy túlcsorduljon belőlem a Szentlélek tüze mások fele. Istennel több és minőségibb időt akarok tölteni, és hiszem, hogy ez majd átformálja a magányt a szívemben.
És ezzel az elhatározással indítottam a nyaram:D És frankóóóó lett a végeredmény:D Nem "szerelmesedtem be" az első aranyos legénykébe:P és a másodikba sem, nem éltem meg hülyén a lagzikat egyedül, nem azon agyaltam, hogy milyen jól esne hozzá bújni valakihez, hanem azon, hogy de klassz, hogy Isten most is mellettem van és fogja a kezem, hogy ő most is megajándékozott az emberekkel való találkozás és beszélgetés, nevetés örömével, hogy gondoskodott arról, hogy táncos lábú legénykék legyenek a lagzikon, akik megtáncoltatnak, és, hogy ott van az a temérdek sok ember aki rám mosolyog, megölel, megpuszil, kifejezi a szeretetét:D
És egyre inkább tudom, érzem: nem a pasi hozza a boldogságot, hanem majd a boldogságom hozza el a pasit.
És sok idő után azt mondom: élvezem a függetlenségem, a szabadságom, és nem savanyodok bele:D és pont annyira amennyire tudom élvezni most ezt az állapotom, pont annyira nyitott vagyok az esetleges hirtelen változásra is:P

élet

Az elmúlt napokban sok mindenen gondolkoztam... fogalmazzunk úgy, hogy az év azon részét élem, amikor nagyokat filozófálgatok magamban... és rájöttem... van valami ami félünk, amitől legrosszabb esetben rettegünk, nem vagyok én sem kivétel alóla, és ez a valami nem más, mint a halál. De ha azt mondom, hogy a földi életem vége az örök életem kezdete, akkor miről beszélünk? A halál az azon emberek rettegése, akik nem hisznek, mert aki hisz, az tudja, hogy az nincs, elvégre:"megmentette a haláltól lelkünket" (23. zsoltár) Ha hiszem, hogy van életem továbbra is, akkor a földi életem vége az nem a halálom, hanem egyszerűen a földi életem vége s kész.vagy nem?

in memoriam...

Már Kolozsváron. Visszajöttem javítani, vizsgázni. Egy vagány kis nyaralás zárásának gondoltam ezt a kincses cityben töltendő néhány napot. Tény! Soha többé nem hagyok őszre vizsgát, mert "lesz időm majd tanulni rá", mert nem, na de ennyivel okosabb lettem.
Lényeg a lényeg, szép kis nappunk volt tegnap... nagy vinetasütési akció az udvaron, a tűzön, elbúcsúzás a szeretett nagynénitől és unkatesóktól, pakolászás, még Gabi bátyja gondosan előkészítette számomra az elhozandó elemózsia adagot és go gyergyóba, mert ott aludtam az éjszaka Ildikónál, onnan mentem a vonatállomásra hajnalban.
Gabi bátyja és Évi(a felesége), Bettyvel (a hugicám) kikísértek a buszmegállóba, kifele még fényképezkedtünk, vidultunk, aztán eljöttem.
Most meg nem vidulok...
Reggel 9kor hívott Lehel (az öcsém), hogy meghalt Gabi bátyja éjfél körül... Szív infarktus. Betty és Évi voltak otthon, ők kellett végignézzék tehetetlenül a kegyetlen eseményt. Húsz perc hiábavaló újraélesztés, egy átvirrasztott éjszaka, megtört szívek... én meg innen kolozsvárról blogolok, és a csapongó gondolataimat próbálom rendszerezni, és Isten elé vinni.
A szüleim nem díjaznák, ha most úgy döntenék, hogy hazamegyek a temetésre, ezért is nem szóltak az éjszaka folyamán, mert "nekem most a vizsga a fontos, és az otthoni hangulat most felkavarna, és nem tudnék tanulni". Valahol igazuk van... de úgy gondolom, haza kell mennem.
És a nagy fájdalom zuhatagban ami az egész családot nyirbálja, úgy érzem hálás vagyok a gondviselésnek...
Hálás, hogy a testvéreket egybe gyűjtötte még a nyárra, hogy gyorsan elvitte magával a mennyei partyba és nem hosszú szenvedések végterméke volt, és, hogy nem voltam ott...
Elég traumának az amit elmeséltek a testvéreim, és amit megélnek ők ezekben a percekben is. Kellek én most nekik, hogy bátorítsam, hogy vigasztaljam.
Közben meg azon gondolkodok, amit Zsuzsa írt:
"ha valaki meghal, igazából magunkat siratjuk és nem az illetőt. Nekünk a rossz, hogy nem láthatjuk, nincs már velünk...egy kicsit mintha önzőség is lenne részünkről...nem? Főleg, ha tudjuk, hogy az illető jó helyen van...Na, de mi van akkor ha valakit szeretünk, meghal és azért sírunk, mert valószínűleg nem adta át halála előtt életét Istennek? Akkor valószínűleg imáznunk kell érte..."
És ezért is hálás vagyok... Gabi bátyját eddig is a hite tartotta meg, még akkor is, ha az eszével tudott sok mindent, de a szívével nem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy ezek az utolsó percei, még a feleségéért kiáltott, és az amatőr szájon át lélegeztetésre is kinyitotta a szemét... biztos vagyok benne, hogy utoljára Istenhez kiáltott, aki várta Őt, és akivel most együtt vannak:D
És nem bánok semmit, béke van a szívembe vele kapcsolatban. A második apukám volt, mindig gondoskodott rólunk, sokszor anyagilag is. És persze, mint minden szoros kapcsolatban, vannak nehézségek, vannak súrlódások. Húsvétkor mi is csúnyán összeszólalkoztunk, de már akkor kiengesztelődtünk, bocsánatot kértem, bár nem éreztem magam hibásnak, és ugyan akkor dühében nem mondott semmit rá, tudom, hogy elfelejtette, hogy nem maradt egyikünkben sem keserű szájíz a vita csata miatt. És tudom, hogy tudta, hogy mennyire szerettük, és én is tudom, hogy a kedvenc unokahúgai voltunk, különben nem lett volna minden egyes alkalommal az, hogy sírunk a búcsúzásnál, és hosszan öleljük egymást az érkezésnél.
Hiányozni fog, és kegyetlenek lesznek ez után a hazaérkezések az erős Gabi bátyjás ölelések nélkül, a nagy szociológiás traccs partyk nélkül, a sok gyerekkori és nagyis anekdoták nélkül, a lenmag olaj nélkül, az asztalnál a betöltetlen asztalfő nélkül, a csontok leszopogatásáért kampányolás nélkül, a legjobb tokányt főző cím birtokosa nélkül, a gondoskodó szeretete nélkül, az illata nélkül, a lépései dobogása nélkül, a szigorú de simogató hangja nélkül, a nevetése nélkül...
És a plusz sírfelirattal a nagyi sírjánál...

aug közepe után/ szabadon

Szeretnék olyan szabadon élni néha, mint a madár, vagy még nála is szabadabban… Soha el nem képzelt fokú szabadságot ismertem meg, és napok óta ez van bennem, nem telik el óra, hogy nem gondolnék rá.
Szabadnak érzem magam mindentől és mindenkitől, aztán meg rájöttem, hogy pont hogy kötött vagyok. Sokszor függök más véleményétől, nem merek olyan lazán dilis lenni mindig, mindenki előtt amilyennek érzem magam legbelül, és amilyen ha merek lenni, az emberek is csillogást látnak bennem.
Szeretnék belemenni abba a ködbe, amelybe az ember ha belemerészkedik a végtelen várja, de ebben is kettősséget élek meg: mi van, ha már nem tudnék visszajönni, és örökre a ködben ragadnék? És szeretnék féltékenység nélkül szeretni, nem, mert én milyen laza vagyok, hanem, mert „a szeretet nem féltékeny” (1Kor 13,4). Azt szeretném, ha ezt az érzést a világ legtermészetesebb dolgaként élném meg a hétköznapokban. Szeretném az elejétől a legvégéig az életem a szeretet himnusz alapján megélni, és úgy, hogy az Istennel élt életem valóban az Övé lenne, valóban csak az Ő véleménye számítana rólam: hogy csodálatosnak teremtett meg, hogy szeret engem, hogy gondoskodik rólam, hogy értékes vagyok az Ő szemében, és, hogy bármit tennék semmi nem tudna elszakítani a szeretetétől, és nem az, hogy mit gondolnak rólam az emberek akkor amikor valamihez nem értek maximálisan, amikor nem az ő véleményüket hanem a kisebbségét osztom, amikor valaki vagányabb és frappánsabb, mint én, vagy amikor szerényebb szeretnék lenni, mint amennyire vagyok.
Egyszer indultam el három napra úgy, hogy a táskámban néhány szendvics, egy esőköpeny és egy meleg felső volt. És a felpakolt kaja adaggal tértem haza, mert megtapasztaltam, hogy ott volt Isten velem, és mindent megadott: meleg menedéket és ételt a hideg elől, szerető embereket, ölelő karokat, viszontagságmentes utat.
Sokszor eszembe jut: „Nézzétek az ég madarait… csűrökben sosem gyűjtenek, mennyei Atyánk gondozza őket”
Én nem arra a szintű szabadságra vágyom ami azt jelentené, hogy kötöttségek nélkül élni, hanem érzelmi szabadság, attól a világtól, ami azt diktálja: „Nem teljes az életed ez és ez nélkül”, legyen az elismerés, hírnév, vélemények, anyagiak, emberek.

aug közepe/ tánc

Lejárt a nyár első számú lagzija. Király volt nagyon. Az egész násznép vagy táncolt, vagy kint levegőzött a tánc utáni meleg, izzadság miatt. Jól éreztem magam, de mindezek mellett egy újabb felismeréssel lettem bölcsebb.
Mindenem a zene, gyerekkorom óta, nem tud zene úgy megszólalni, hogy nekem valamim nem mozdulna ritmusra, ergo a tánc is lételemem. Teljesen felszabadulok benne, csodaként élem meg azt amikor két ember egy dallamra egyesül, átveszik a zene és egymás ritmusát, és egy testként mozognak, lebegnek, szállnak, kiegészítik egymást. De már a tánc leírásában érezhető, ez egy nagyon mély dolog tud lenni. Itt van a tánc veszélye. Olyan érzelmeket éleszthet fel, ami tánc nélkül nem biztos, hogy feléledne, de a test ereje megteszi. Ismerek olyan emberkéket, akik együtt jártak táncolni, és utána be kellett lássák, az egymás iránti vonzódásuk egyedül a tánc számlájára írható. Férfiaknak és nőknek lettünk teremtve, testben és lélekben egyaránt, és ez a test működik, és befolyásolja a lelkünk működését is.
Hallottam egy nagyon jó beszólást megtért keresztények számára, akik megélik a tisztaságukat: a tánc a szeretkezés számukra. Milyen szép…
Summa summarum akkorááááákat szeretkeztem ezen a lagzin. És éreztem, ahogy a tánc elbódít, ahogy a férfi kéz a derekam fogta, én meg a hátát, ahogyan a lába a lábamhoz ért, ahogyan az arca az arcom mellé került, vagy amikor a pillanat úgy hozta, hogy egész közelről egymás szemébe pillanthattunk.
Mekkora csoda ez a tánc, és milyen vékony penge él…

aug eleje/ Testvér

Pörög a nyár, pörögnek az események, és mint ezt már jó előre tudtam, a tanulás szóba sem jöhet. Na nem, mert minek, hanem, mert egyszerűen szemhunyásnyi időm sincs rá. Bár most már a gyertya kezd csonkig égni, úgy hogy lassan nagy akcióba kell lendítsem magam. Az elmúlt 4 napból 3 nap bográcsozni voltam, különböző helyeken. A kanadai nagybácsi nyolc távol töltött év után egy időben vetődött haza velünk, így telt ház van nálunk, és full rokon látogatás, és sok sok meghívás, közös eltelt idő „pótlás”. Innen a nagyon zsúfolt életvitel, amibe még a tanulás nem kapott helyett, annál inkább az erdő, Libán, a Baricz kanyar, a rokonok rezidenciái. Különösen nagy örömet nem okoznak ezek a nagy hepajok, fárasztanak a protokoll dumák, a felszínes viselkedések, és a mindenki „urizálódása” a kedves nagybácsi miatt, akit amúgy félreértés ne essék, nagyon szeretek, csak… az itthoniak, azt hiszik, hogy ők, hozzá képest túl „kevesek”, és ebből kifolyólag legtöbbek életében hirtelen, minő meglepő, a változás szele kezdett fújni.
A hugicámmal annál királyabbak vagyunk, ontjuk a „csemerséget :))”, nem fogunk mi is, három estéből kétszer a világ sötét politikájáról, és irányítóiról hosszasan diszkurzusokat tartani.
Teljesen le vagyok fagyva, sokkolva, hidalva… elmondani nem tudom… amikor a három testvér (édesapám, a kanadai nagybácsi, és az egyik itthoni bátyj) esténként összeülnek a nappaliba, és ilyen stupidságokat osztanak. Igazából, titkon szerintem nagy dolgot vártam a nyár ezen szeletétől. A testvérek majd újra testvérek lesznek sok év után, nagyokat fognak traccsolni, és nem lehet őket majd szétválasztani, és folyton az egy szem lány tesójuknál fognak ülni, és valóban kihasználják, ezt a fantasztikus lehetőséget… de nem.
Ezzel szemben látom a mi testvéri kapcsolatunkat. A nagy népsűrűségnek köszönhetően, mi hárman, a „gyermekek”, a régi házban alszunk. (Két héz van: a régi, az apáék családi háza, még a nagyi idejéből, rusztikus formában:P és egy új, ami modern, ez van használatban, télen is lakható:P) Esténként atom nagy, őszinte traccs party-at nyomunk le. Vagy mi vagyunk már túlzottan közeli kapcsolatban egymással, vagy ők nem értették még meg ennyi év után sem, hogy mi az, hogy test-vér (szándékosan írtam külön).
Csúcsszuperfantasztikus volt a tábor, a szolgálat, újra átformált Isten, és magához ölelt (szó szerint), Ő a the best, mint mindig és amúgy is jó itthon lenni. Egy teljes estén át kerültük Ildikóékkal gyergyót. (aki tudja mekkora a város, megérti, hogy miért akkora dolog ez:)) Megismertem két atom jó fej második unoka tesóm. Naaaagyon király a régi emberkékkel találkozni, és kacag a kicsi szívem, az ilyenek hallatán: „Örültem, hogy összefutottunk. Cseréljünk számot, még felhívlak, valamikor találkozzunk.” Aztán vagy felhív, vagy nem, de jól esik akkor is:D Ja és öt perc erejéig témáztam életem első viszonzatlan szerelmével, akibe fülig, sőt még jobban bele voltam zúgva, rájöttem, hogy… hát, hogy is fogalmazzak… nem egy nagy eresztés:P:)) Attól helyes, édes, csak na:P nem nekem:P

porgos napok

Tobbek keresere, igen elek:D Es jol vagyok:D Es kozben a laptopon keszulnek a beszamolok, de most nincsenek nalam,alfaluba hagytam. De hamarosan lesznek friss hirek rolam.
Szeretek itthon lenni, szekely land-en,jol erzem magam, persze itt sem minden rozsaszin mindig. Es tele vannak a napjaim klasz dolgokkal, es apro oromokkel. Ha olvasod ezt ismeretlen ismerosom... lattalak gyergyoba:D

indul a mandula

Minden útra készen áll. Az utolsó csomag, az utolsó ruhadarab. Minden. Hamarosan indulok a vonatra, a hazaútra és egyben a nyárra, ami tutira egy nagy út lesz, szó szerint is é lelki értelemben is.
Kíváncsi vagyok mit tartogat ez az idei szünidő. Azt hiszem, most még fel sem fogtam, hogy ennyi volt, hogy vége a második kincses városban töltött évemnek.
Azt hiszem már most félek a jövő évtől egy kicsit. Na nem a megírásra váró államvizsga miatt, hanem az utána következő "hogyan tovább?"-tól, és azt a hogyan-t hol tovább? Izgalmas év elejébe nézek úgy gondolom...
De most még csak az itt kopogtató nyár előtt állok. Az első egy hónap tutira a dolgozatírások, olvasások, nagy főzések és pihenés ideje lesz, utána meg jön az íze az egésznek, gyergyó, a hazaérkező nagybácsi, a tábor, a lakodalom, a pótvizsga. Miért olyan fura ez a nyár várás? Nem tudom... Azt érzem, mintha húúúú, de mekkora dolog lenne, úgy félek és csodálkozva nézek az ismeretlenbe, mint az elsős gyerek az első iskolai napon.
Hát erre kíváncsi leszek.

szinte vége

Egyre kiürülő bentlakás, megcsupaszított szobafal, üresen álló ágyak, dobozok, összecsomagolt táskák, búcsúzó tekintetek, még rettegő arcok a tanulóban, lelkileg kifáradt emberek, hirtelen véget ért év, aminek a lezárása olyan gyorsan eljött...
Olyan távolinak érzem a szombat délutánt, amikor az idei nyári szesszióm utolsó vizsgájáról kijövök. Rettegek a vizsgától, és mindentől. Ebben a szesszióban nagyon híján álltam motivációval, lelkesedéssel, és amire mégis felkészültem... hát nem feltétlenül egy nagy élmény ez az utóbbi három hét.
És nem, nem az fáj vagy az zavar, hogy a jegyeim nem verik a csillagos eget (bár idén sincs vágott vizsgám), hanem az, hogy még egyetemen is van olyan, hogy pikkelés (mert szerintem ez most az), amit a kapott osztályzat statuál szépen, szemmel láthatóan.
Vajon én akarom ezt most megmagyarázni és elhárítani a saját felelősségem?
Úgy gondolom, tisztában vagyok azzal, hogy miben vagyok én a ludas, és nem is akarok magyarázkodni, vagy másra kenni az én hibám. Felnőtt vagyok, tisztában vagyok a hibáimmal, azokkal a dolgokkal, amikkel rossz fát teszek a tűzre, a gyengeségeimmel, amiken nem akarok és nem vagyok eléggé eltökélt, hogy változtassak, mert annál léhább vagyok, mert a lustaságom és a kényelmességem nagy úr...
Változtatni akarok, mert az által tudnak a dolgok is megváltozni körülöttem. De ha olyan könnyen mennének ezek a dolgok... grrr... tudati szinten annyiszor elhatározok egy csomó mindent, amikor meg csinálni kell.... vagy összejön:)... vagy nem:(
Ezt a szessziót már kár siratni, attól nem lesz jobb, de új elhatározásokkal indulok neki a nyárnak, Istenben:D
Kicsit félek... na jó na... kicsit talán jobban:P A gyergyóba töltendő időre tutira a nagy tanulni való stóccal és laptoppal megyek, a baj csak az, hogy tudom, hogy mekkora lesz a kísértés, hogy csak "majd" vegyem elő...
No, de rajtam áll. A nyár soha nem egy könnyű időszak. Pörgés, nagy élet, nincs melletted a közösség s az emberkék akik seggbe rugódnak, ha éppen szükséged van rá. Hát kell idén nyárra bőven áradó "Jöjj Szentlélek":D

csak ketten

"Magamhoz édesgetem és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek(...) És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat"
(Ózeás 2,16b, 21-22)
Éppen sétálunk a pusztába egy ideje, és a szívemre beszél, és soha nem tapasztalt nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és harmóniát élek meg Benne, a sok kuszaság és nehézség ellenére. Érzem dolgok súlyát, de mintha nem is számítana, mert Vele vagyok, mert fogja a kezem, mert most Ő hívott erre, hogy minőségi időt töltsünk végre, csak ketten.

az út a lényeg...

Tegnap beszéltem az egyik tanárommal. Foglalkoztat a jövő évi államvizsgám gondolata, és valami olyat szeretnék, ami igazán érdekel, amiért nem az utolsó percen fogok kapkodni, és amit nem csak azért akarok megcsinálni, mert ez az elengedhetetlenül szükséges rossz és nehézség, ahhoz, hogy sikeresen lediplomázott szociológus legyek.
Tehát, kértem egy fogadóórát, és a tanárom szívesen fogadott. Lényeg a lényeg, hogy azon felül, hogy engem is belelkesített a témafelvetésem iránt tanúsított kíváncsisága és érdeklődése, hozzáállása, lelkileg is kaptam valamit ettől a két órás laza kis beszélgetéstől...
Igazából újat nem hallottam, mégis most valahogyan máshogyan csapódott bennem ez a dolog, amit most a tanárom mondott: az út a lényeg, az az út, amíg elérünk a célig. A cél pedig akkor lesz igazán értékelhető, ha van egy rögös út amire vissza lehet nézni, amiről elmondhatjuk: nem volt könnyű, épültünk belőle, változtak az út alatt a véleményeink, a hozzáállásaink dolgokhoz, és próbára tett minket az út, megedzett, erősebbek vagyunk általa, utána:D
És valóban... az egész életünk egy nagy út, és nem az a lényeg, hogy megvalósítottunk valamit, hogy elértünk valamit, hanem pont az, hogy hogyan jutottunk oda, milyen volt az odáig vezető út. Honnan indultunk, és mi árán jutottunk oda ahová. Út nélkül értelmetlen lenne minden. És igen, ha visszagondolok minden célba érésemre, rá kell jönnöm az örömem attól volt, mert éreztem: az út végeredménye ez, azé az úté, amin valamikor elindultam, mit sem sejtve, hogy mi vár rám a célig.
Egy sikeres félév, egy szimpatikus ember utáni epekedés, évekig tartó plátói szerelem beteljesedése, egy régen óhajtott drága tárgy megszerzése, egy projekt elkészítése, egy színvonalas program, esemény megszervezése, és sorolhatnánk azokat a terveket amelyekig nem éppen buktatómentes az út. Mind mind olyan célok, amik attól válnak olyannyira örömtelivé, mert ott volt az odáig vezető út... sokszor sírva, sokszor nevetve, kudarcokkal és sikerekkel tele, lelkesedéssel és reményvesztettséggel, magányosan és támogatásokkal, esővel vagy napsütéssel...

csajokkal (folyt.)

S akkor még pár fotó, mellékletként a lenti bejegyzéshez:D Ja, ezek már nem csak a múlt hetiek:P itt már van egyéb is, de mind a szoba buli mappámból:D
(miért nem lehet egyszerre több, mint öt fotót feltölteni? grrr....:P Ja, h erre a célra ott van a Picassa? jóóó naaa, de akkor is:P pedig vannak még jó képeink.)

csajokkal

Fárasztó a szesszió, elég híján állok motivációval, nincs kedvem és lelki erőm a lelkem istápolni, nem akarok most ezekre gondolni. Emberi kapcsoltok terén kicsit kivontam magam a forgalomból. De a csajokkal több, mint fantasztikusak a napjaink, na és a szomszédasszony:P:)) jaj a kicsi dráááááágaaaaaa, úgy a szívünkhöz nőtt, már teljes érvényű szobatárs ő is:D Egész nap folyik a hülyeség, eszünk nagyokat és szeretjük egymást. (Ildikó, Judit, Kincső szomszédasszonyunk és én) Nélkülük most nem is tudom mi lenne... (Köszi Uram, hogy pont őket adtad nekem, hogy legyen akiket szeressek, hogy szeretgessenek:D)
Még masszázst is kaptam ma este Judittól:D és Ildikóval eltévedtünk:)) és a szomszédasszony ekcémáját gyógyítjuk, s reggel együtt kávézunk, amolyan igazi hosszúúúúú kávét, sok sok tejjel:P:))
Mutatok pár képet, egy hete készültek, mert rájöttünk, nincsenek szoba fotóink:P
Nem várom kicsit sem, hogy költözzünk haza. Na jó na, az is jó lesz, egy hónap Gyergyó, s lagzi, s tábor with God :D nagy főzéssel, s nagy élet reméljük közösen a csajokkal Libán citybe:D

sunshine, szesszió:P

A köbgyökhuszonhétanegyediken szobában áll a bál. Nagy szessziós láz fuvallata lengedezik, néha egy egy "mi az összefüggés a polarizálhatóság és a törésmutató között?" vagy "az Spss előnyei: az oszlopok számai az 5.0-ás DOS alatti változatban még 512 volt, de a Windows alatt futó változatoknál, ennél többszöröse :))" (fontos ezeket tudni, különben nem is lesz az emberből igazi, hozzáértő szociológus) beköpéssel, kérdéssel fűszerezve. Normális esetben a szorgalmas diáknak ebben az időben aktív ifjúságszociológiát kellene tanulni, de mégis blogol... Hogy miért? Vicces... Mert az én, szoba szessziós hangulatot tuningoló beszólásom így szól: Mit kell most akkor végül is megtanulni? Senki nem tudja rá a pontos választ:P remélem a tanár azért mégiscsak fogja tudni, és mi hamarabb válaszol a tudásszomjamról nagyban tanúskodó, érdeklődő e-mailre:P:))

De hogy egyes egyetemistáknak mennyi szabad idejük van... borzasztó:P. A d.u háromnegyed hétkor, még mindig tűző napon a bentlakás körül, az erre alkalmas helyek meg vannak telve napozó leányzókkal, akik gondolom én jobb dolguk híján űzik, a számunkra most csak nyálcsorgatásra alkalmas sportot (pontosítok: ma már egy legényke is megmutatta izmos felsőtestét a napnak... vagy a körülötte hemzsegő lányoknak?... egyértelmű a válasz, ez most csak költői kérdés volt:P).

Bárhogy legyen egy kicsit jobban szeretem a nyári szessziót, mint a télit... Az más, hogy az év ezen részében a strand a gondolataim egyik fő helyét foglalja el:P De jön még a jó világ:D Csak ezt most még ki kell bírni és végigcsinálni:D

ideje van...

Furcsa és megfogalmazhatatlan érzés van bennem napok óta, azaz több, mint egy hete. Valami nagyon fáj, ott legbelül, csendesen, körülírhatatlanul, nem tudok nevet adni az érzésnek vagy érzéseknek amik bennem vannak. És nem tudom megfogalmazni, hogy arra vágyom-e, hogy a megfelelő ember nyisson és közeledjen (mert lehet, hogy pont az fáj, hogy annyira van de inkább még sincs az életemben), mert talán az ő vállán kisírnám minden bajom gondom, ami most az életembe felgyűlt, vagy pont az kellene, hogy "csak úgy zsebre vágott kézzel" elinduljak és megbeszéljem magammal és Istennel a dolgokat... Nem tudom, de ha még lesz egy program, aminek a szervezéséhez bármi közöm is kell legyen, elsírom magam, mert annyira nincs most már hozzá energiám.
Itt a szesszió, a sok nyűg és nyavalya, az idővel való versenyfutás, amivel nem is lenne baj, ha lenne az embernek hozzá lelki ereje, de most az életem másra vágyna...
Tegnap, amíg ellenük tiltakoztam, kaptam egy választ ezekre a megmagyarázhatatlan érzésekre: nincs ezekkel semmi baj, mert
"Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében.
Ideje van a születésnek, és ideje a halálnak (...)
Ideje van a sírásnak és ideje van a nevetésnek,
ideje a gyásznak és ideje a táncnak (...)
Ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartozkodásnak.
Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak,
Ideje van az eltépésnek, és ideje az összevarrásnak,
ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak (...)
Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében" (Préd 3,1-15)
Ugyan most ezeket nem értem, de azt hiszem meg kell értsem: most ennek van itt az ideje az életemben. Hogy miért? Nem tudom, de amint megtudom, megértem, hogy mi volt ezzel a célja, azt is megírom:D

szeretet nyelv

Ma rájöttem, hogy mi is az én két fő szeretetnyelvem, és igazából ma tudatosult bennem az, hogy ez valójában mennyire is fontos nekem. Eddig is tudtam, hogy nekem melyek azok, de ma ez különösen kijött, miután le lett mondva egy minőségi idős találkozásom. A találkozás ugyan indokolt dolog miatt lett lemondva, de ez a dolog, mégis arra ébresztett rá, nekem fontos az a minőségi idősdi. Ha valakivel nem töltök minőségi időt, nem érzem, hogy szeretve vagyok. Ha azt érzem, hogy valakinek nincs ideje rám, vagy nincs igénye a velem való gyakoribb találkozásra, az elég egyértelmű jel egyre s másra...
A másik a testi érintés. Hihetetlenül nagy igényem van az ölelésre, a simogatásra és arra, hogy megpusziljanak, különösen sokat jelent, ha a homlokom puszilják meg. (bár az utóbbi nem mindenkitől esik jól)
Az érdekessége a dolognak az, hogy, ha valakivel minőségi időt töltök, de a kapcsolatban nincs meg a testi érintés is, az már megint hiányérzetet és kérdéseket vet fel bennem.
És egy másik dolog is feljött ezek után bennem: töltök én Istennel elég minőségi időt? Van igényem a vele való egyre gyakoribb találkozásra? Én elvárom, hogy ott legyen, hogy mondja, hogy mutassa az utat, de hogyan, ha én nem megyek el hozzá, bekopogni, és csak kettesben lenni Vele minél többször, minél többet?

neve nincs bejegyzés:P

Rám írt privátban egy kedves hűséges olvasóm... Hú ha... fel sem tűn, hogy mennyi ideje nem létezek a világ számára ebben a formában, bár nem is ez a célja. Ha kedvet érzek akkor írok, és pláne, ha van amit írni. Igazából nem tudom, hogy nem írtam eddig, mert lenni azért mégiscsak lett volna mit...
Ha csak a csíksomlyói búcsúra gondolok... érzem ahogy átjár a szerelem, Isten iránt:D Hihetetlen nagy kegyelmek forrása volt az a durván két nap amit ott töltöttem.
Arra vágytam, hogy kikapcsoljam az itteni világom és minden tennivalóm gondolatát és csakis és kizárólag Istennel legyek, és a magány érzését ami bennem van Ő csillapítgassa bennem, Ő töltse be az Ő szerelmével. Ennek érdekében már az volt az első lépés, hogy szándékosan egyedül mentem, nem terveztem senkivel találkozni különösebben, és valakivel együtt lenni ez idő alatt.
Így is volt. Bár senkihez nem voltam kötve ilyen szinten, mégis mindig voltam valakikkel, és nem akármilyen találkozásokban volt részem... sőőőőt...
Lényeg a lényeg... megtapasztaltam az élő Istent, tanítgat arra, hogy teljesen Rá hagyatkozzak, hogy az Ő kezébe tegyek mindent, és higgyem el, hogy Ő nem egy galád alak, aki meg akar leckéztetni és aki szívatni akar, hanem igenis szeret, nem kicsit... nagyon:D
Az partea a doua, hogy én mennyire vagyok képes ezt elfogadni és életté váltani...

Két hete(május 12) a Mécsesben én tanítottam, a hűséges Istenünkről. Nagyon nem ecsetelem miket is mondtam el, akit érdekel, itt elérheti, meghallgathatja.

Ter 1, 27

A hétvégi fiú/lány napon egy naaagyon vagány dolgot hallottam, ami nagyon megérintett és választ adott a magamban még feltenni sem mert kérdésemre. Az egész ebből a Szentírási részből indult:
Ter1, 27: Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére: Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.
Kicsit konfúz. Most akkor egyes számban vagy többes számban beszél az emberről? Biztos fordítási hiba…
Hát nem. Isten az embert teremtette meg, egy személyben, férfinak és nőnek. Akárcsak Ő maga Atya, Fiú és Szentlélek egy személyben, úgy az ember is egy, két testben: férfiban és nőben, a kettő együtt egy ember. Ha azt érzem, hogy nem vagyok teljes, hogy hiányzik belőlem valami, most már tudom mi az: a másik felem, akivel egy épp ember leszek majd.
A Hooligans is megénekli a félember című számában: Minden férfi, asszony nélkül, fél ember csupán.
Újabban ez a "másik felem" dolog olyan közhelybe ment át, és nem tudom, hogy hányan értik ezt valójában...

Várom már, hogy épp ember legyek, hogy teljes legyek, de addig is imázok a felem formálódásáért és a percért, amikor majd megismerem, (bár az is lehet, hogy már ismerem, csak még nem tudom) na és persze igyekszem fél emberként optimista, mosolygós, életvidám, talpraesett, határozott és dilis:P (maradni?:P)lenni. Sosem tudhatom hol lát meg:P Lehet, hogy pont a mosolyom fogja majd meg, abba fog beleszeretni:P:D

Murphy nap:P

-ha elhagytad a sticked, tuti, hogy naponta többször is kellene
-csak ma nem viszel esernyőt, tuti, hogy ma esni fog
-ha a zuhogó esőben mégis úgy döntesz, hogy nem állsz tovább az eresz alatt, inkább hazamész, még ha az bőrigázást is jelent, hazaérve tuti eláll az eső

fogkrém gondok

Mindjárt indulok az In memoriam Laci-ra. Ritkán izgulok újabban. Mióta a színpad az életem és amióta állapotbeli kötelességemből is kifolyólag folyton emberek elé kell kiálljak, beszéljek, egyre kevésbé. Nem sokan hinnék el, ha a szüleim, testvéreim, óvó és tanítónőim elmesélnék, hogy én még hetedikesként nem tudtam egy verset vagy éneket elejétől végig, megszakítás, elcsuklott hang vagy sírás nélkül előadni... pedig itt kezdődött a pályafutásom.
Most éppen kapar a torkom, izgulok a szólóm miatt. Mi van ha hamarabb belépek, és szegény fuvolás csaj beijed... mi van ha későn lépek be, és hatásszünet lesz?:P
Na, ok, nem lesz baj. Hát tudom, gyakoroltam, ott a kotta előttem:D Hát nem? Hát de:P
Közben két napja rájöttem életem beárnyékoló, egyik halandó gondjára:P Rossz fogkrémet vettem.
Köztudott dolog, hogy egy tubus elhasznált fogkrém után ajánlatos fogkrém márkát cserélni, hogy a szájban levő bacik ne szokjanak hozzá, és ne tudjanak olyan vígan szaporodni.
A végét járó Colgate-em egy tubus Blend a med váltotta volna, mint az mindig is szokott lenni, de most nem... Az Auchen-ben sétálva a fogkrém sorok között eldöntöttem, ezúttal Aquafresh lesz a nyerő. Vettem is egyből egy nagy kiszereléssel, csak, hogy nem írta a nevét a szívembe:P Valahogy nem olyan az íze, amilyet már megszoktam. Édesebb mentolos, mint a Colgate vagy a Blend a med, és erre jön rá az, hogy nem is habzik annyira. Oh tragédiák tragédiája:P:)) Amíg ez a fogkrémem van, felcsapok dőzsölős üzemmódba, hogy szájüregem és drága fogaim újra hazai krémben tisztulhassanak nap, mint nap,minél hamarabb:D

meghívó

Kedden In memoriam Laci lesz. (A két éve meghalt egyetemi lelkésznek szervezett megemlékezés)
Egy teljes zenekar (hegedű,cselló, nagybőgőnek tűnő, valójában brácsa:P, fuvola, gitár, basszusgitár, zongora, orgona) kíséretében fogunk Gabecel, Zsuzsával és Katicával énekelni. Atooooom lesz, remélem:D Csiszér Laci dalok lesznek.
Mindenki aki ráér és teheti: kedd este 8, Piarista templom, Kolozsvár:D

Amúgy ma tudtam meg, hogy az általam három hegedűnek és egy nagybőgőnek gondolt hangszerek, totál nem azok:P:)) Én a nagy zenész....:P:)) Két hegedű lesz, egy cselló és egy brácsa, még akkor is, ha szerintem a csellónak ( vagy brácsa:-?:)) )ugyanakkora a mérete szemmel láthatóan, mint a hegedűknek. Na ezt holnap meglesem, nehogy már hülyén haljak meg:P

Fireproof

http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=58282312

Le vagyok szakadva. Minden idők egyik legjobb filmjét néztem meg on-line az elmúlt két órában. Már hallottam róla ezer egyszer, és mindig is meg akartam nézni, na de... A film minden egyes szavát ittam magamba. Ha azt mondom érdemes megnézni, keveset mondok...

A tűzoltó pasi, házasságát lángok emésztik, közel áll az állapot ahhoz, hogy odavesszen minden, amikor az édesapjától kapott segítséggel, és megértve Isten szeretetének lényegét, változásokat tesz.

peda

Szembe kell nézzek a tetteimmel, a felelőtlenségemmel. Ezzel a bejegyzéssel készítem a lelkem a dologra.
Egész évben a peda óráink pénteken voltak, amikre én nem tudtam járni. Mindig volt valami ami sokkal fontosabb volt, mint ez a szecska tantárgy,ami persze amúgy fontos lenne, csak na...
Lényeg a lényeg, az amúgy hihetetlen édes és jó fej tanárnő egyszer látott eddig órán. Nem tartottam meg a mikro órám sem a múlt heti Csíkszeredai Új Reményes szolgálat miatt, mostanra meg nem készültem, mert egyszerűen nem volt rá fizikai erőm tegnap haza érve, tehát ma sem tartom meg az órát, és erre csak az jön rá, hogy a kurzust elaludtam és csak szemináriumra megyek be.
Egy biztos: pattogni okom nincs, ma a tanárnő előtt kuss a nevem. Teljesen fer lenne, ha nem engedne vizsgázni sem.
A cica rúgja meg a minden félév elején hozott nagy elhatározásokat, hogy na most aztán milyen kis ügyes leszek, és minden órára eljárok majd,...bla bla bla...
Végül is nem tudom mit tehette volna sokkal másként. Tényleg fizikai képtelenség volt nekem idén arra az órára bejárni. Az egyetlen dolog ami miatt sajnálom az egészet az a tanárnő személye, aki előtt most "pofám bőre gyere le".
Oh jaaaaaj, mi lesz ezzel a tárgyal?!

Május 10-én kiegészítve: a tanárnő kb ezzel fogadott: "Hát mondtam, hogy nem kötelező órára járni. Neked mikor lenne jó? Tartsd meg valamikor az órádat, hogy legyen meg a jegyednek az a része. Vizsgát sem akarok. Kolokviumban lesz egy óra, beszélgetünk egyet, s arra kaptok egy jegyet. Elküldöm addig a ppt-et.":D

érzelem és értelem

Elhatároztam, hogy az életembe, gondolataimba belépett új dologra nem fogok gondolni, nem fogok rajta ketyegni. És mit csinálok? Annál inkább azon ketyegek, leköti a gondolataim. Oh, ezek a tudati szinten hozott döntések. Ha nem lennének az embernek érzései, vágyai amik bekavarjanak... Nem lenne jó:P Na de most bajom van vele, mert fölöslegesen leköti a gondolataim, és rabolja a drága időmet ez a dolog:P
Sokszor eszembe jut, hogy milyen nagyszerűen vagyunk megteremtve: ráció és érzelem. Végül is lehetnénk csak az egyikből, vagy lehetne dönteni és élni csak az egyikkel, de az mit sem érne. Hát nagy leleményesség van ott fenn, egyszer ki lett ez találva rendesen. Néha szemben állok azzal, hogy az érzelmeimre, máskor az értelmemre hallgatnék inkább, de nem tudok csak egyik vagy másik alapján dönteni, vagy ha rá is kényszerít a helyzet, akkor is nehezen, és utána sajog.
Elnézem ahogyan sok ember tocsog a nehézségében,a meghozandó döntésében, pont azért, mert a két, sokszor ellentétes döntést nem tudja összehangolni, nem tudja merre billenteni a mérleg tányérjait...
Nagyon erős érzelmi töltetű ember vagyok. Folyton felnagyítom az érzéseim, és nehéz e miatt, de folyamatosan tanulom, és belátom, hogy a szív lehet sok rossznak is a forrása, és meg kell tanulni tudattal, meggyőződéssel hozni döntéseket, mert azok tudják, hogy hosszú távon mi a jó számunkra, és kisebb veszély áll fen arra, hogy fellángolás okozta érzelmi válságba kerüljünk.

Újra bízz!

Ez az Istenbe vetett bizalom dolog nagyon aktuális nálam az elmúlt fél évben... és a hétvégén újra feljött. Most is elindultam (újra) ezen az úton. Azt hiszem ezt nem lehet soha végérvényesen megtanulni. Újra és újra meginogok, aztán elindulok az önfejű kis gondolataim, terveim útján, aztán meg, mint a rossz gyerek, aki tudja, hogy most apuci elé kell állni és elszámolni a tetteivel, szemlesütve odaállok APUCI elé, és dorgáló szavak helyett, megsimogatja a buksimat, felvesz az ölébe, és szeretőn elmondja, hogy "Ej, ej... Tudod, hogy figyelmeztettelek... No, nem baj (homlokra puszi:D), következőleg megpróbálsz ügyesebb lenni, akkor majd talán sikerülni fog".
Úúúúúúgy tud szeretni, na de én is :D

Közben rájöttem, hogy egyre többen olvassák irományaimat, és, hogy talán mégiscsak megéri írni, hogy talán mégiscsak lehetek én is egy apró fényforrás, vagy csak egy néhány percnyi relax mások életében.

Rá bízva

Utolsó bejegyzésem óta várom a pillanatot, amikor úgy érzem, újra írnom kell. Csomó minden feljött bennem, és eldöntöttem, ezt megírom, aztán elfelejtettem, mert mégsem volt annyira számottevő dolog.
És teltek a napok, bennem a nagy zavar tovább fajulva... Nem tudtam megfogalmazni magamban, csak emésztettem magam. Istennel sem tudtam leülni, féltem a tekintetétől, vagy attól, hogy most szólni fog, hogy újra fel fog hozni bennem valamit...
És igen, ezt tette... azt mondta, hogy "lazulj be, nem kell görcsölni mindenért, nem kell mindent annyira kimérve csinálni, mint ahogyan azt teszed. Merj már a szerelmemben fürdeni és Rám hagyatkozni egészen".
Csak ezért írok, mert talán Neked is, kedves blog olvasóm van egy csomó maszlag az életedben, amivel nem tudsz mit kezdeni, amiből azt hiszed, nincs kiút, nem látod a végét, az okát, a miértjét...
Nyugiiii: Van Valaki, akinek megvan minden egyes apró lépéseddel a terve, merd egy kicsit is elhinni Neki, hogy ez úgy oks ahogy van :D mert a szeretete sok mindent megenged az életedben:D

visszaérve

Életem az utóbbi időben az extra bonyolult, extra feldúlt és érthetetlen részben sétál. Mintha minden most lenne azon a ponton, hogy jönnie kell egy drasztikus változásnak. Azt érzem, hogy most azonnal valami olyan törzsgyökeresen meg kell változzon, hogy az fenekestől felforgassa a jelenlegi életem, vagy különben nem tudom, hogy meddig fogok kipislogni a fejemből, míg a fölött süvít el minden, és én nem tudom irányítani azokat. Régen volt ennyire bonyolult minden a házam táján, és régen volt az is amikor halvány lila, pepita gőzöm nem volt, hogy mit is lehetne/kellene tenni. Ebből kifolyólag mit teszek? Pislogok ki a fejemből. Nincs kedvem emberekkel beszélgetni vagy bármit is tenni. Azt érzem, hogy minden egyes elmondott vagy megtett dolog csak tovább süllyesztené a helyzetem. Köszönöm elvagyok most magammal. Én sem és más sem tudná úgy sem megoldani a bajaimat emberi erővel... tehát csókolom van.
Nem gondolom azt, hogy ez a végeláthatatlan mélység, szó sem róla, csak most egy mélypontot élek meg, és sajnálom magam egy kicsit. Tudom ugyanakkor, hogy lesz idő amikor kivirul ez az egész trutyika, s nagy pofával röhögni fogok jelen bejegyzésemen.

Ma visszaértem a kincses citybe is a híres vakáció után (erről talán majd máskor), és reméltem, hogy egy nagyot ehetek, zuhanyozhatok és bezuhanhatok az ágyba. Ez akkor hiúsult meg, amikor a bentlakás szobába beérve, egy leírhatatlan bűz csapott meg... Máris tudtam mi az... A hűtőnk, ami a vakáció ideje alatt az áram lekapcsolás miatt kiolvadt... Benne a fagyasztóban tárolt húsokkal. A fincsuszka rohadt húslé kifolyt/ráfolyt az hűtőben tárolt minden egyébre, odáig fajulva, hogy a legalsó, zöldségtároló fiók tetején található üveglapra rárohasztott minden gennyóságot. Nem vagyok én utálós, különösebben nem okoznak gondot a gamatságok takarításai, de ez még rajtam is túltett. Mindent szemetes zacskóba és kidobni. Ha az olyan könnyen ment volna, de ott öklendeztem, és másodpercenként dugtam ki a fejem a kitárt ablakon. Minden a rohadt lében tocsogott, ami már önmagában a lehető legjobb kínzó eszköz lehetne a rendőrségen , és annak köszönhetően tovább rohadhatott minden létező cucc. 2 órán keresztül, a hányással küszködve, háromszor is kimostam, átmostam mindent minden létező vegyszerrel és fertőtlenítővel, és most az ablak alatt szellőzik a még így is dög szagú nagy, fehér háztartási gépünk. Most már ott hagyom. Ma még egyszer én ki nem mosom, az is biztos.
Úgy, hogy ez a finom esemény sikeresen beragyogta a napomat:P Na nem baj na... lesz ez másképp még:D

út

Nagy hét van. Közeledik a legnagyobb keresztény ünnep, a Húsvét. Hamarosan véget ér a nagyböjt.
Majoros Tibi a múlt heti Mécsesen nagyon komoly és mély dologról beszélt. A kereszt számára azt mondja: látod, ennyire szeretlek. Meghaltam érted. És ott van benne a kérdés, ami így szól: szeretsz te engem?
A hétvégén Fülöp kurzuson voltam. Koordinátori szolgálatomnak köszönhetően mindvégig ott lehettem. Nekem mondták már, hogy a sokadik Fülöp is nagyon nagyot tud ütni, na de nem gondoltam, hogy ekkorát:D
Néha azt érzem, hogy megalkuszok, kompromisszumokat kötök önmagammal, az elveimmel, az értékrendemmel. Ez a hétvége megtanította (újra), hogy ilyen téren nem szabad ezt tenni. Egy út van amit járni lehet. Vagy fekete, vagy fehér. Nincs olyan, hogy kicsit ez is meg kicsit az is. Egyszer szét fog válni a két út, és akkor csak az egyiken lehet tovább haladni.
Egy biztos. Nagy áldás és gondviselés kíséri az életem, és ott fenn, nagyon szeretnek, akár elfogadom és tudatosítom ezt, akár nem.

:)) :)) :))

Reggel addig folyt a hülyeség, hogy már szinte sírtam a nevetéstől. Naaaagyon szeretem a szobatársaim:D Felháborodtunk DJ Bárányra, bár nem vagyunk érintettek mind a dologban, de szolidarizálunk a felháborodottal. Abba is beleegyeztünk, hogy ide kolozsvárra ne jöjjön többet, menjen és verje a karám szélét otthon:))
Aztán tettem egy kísérletet arra, hogy megtanítsam hogyan kell felcsavart törölközővel verekedni... a fél arcom bánta a dolgot:))
És újra lett közösségkovácsoló cucc, és ebből fakadó újabb aranyköpés a hűtő oldalára kifüggesztett listán: A szotyi most nálunk luxuscikk, a cigányoknál létszükséglet:)) És ittunk Brumit:D Ezzel is volt valami suttyóság, de most nem jut eszembe:P
És holnap lesz újabb sok sok nevetés és jókedv, mert jó a csajokkal:D Még a végén összejön a feltett "Kockásra kacagom a hasam" elhatározás nyárig:D

légy férfi!

Olyan klassz lenne, ha egy rövid ideig a nemek felcserélődnének. A lányok fiúk, a fiúk meg lányok lennének. Atom pasi lennék az biztos:P Nem amolyan minden csajt bekombinálok, hanem megkeresném a számomra legjobbat és meghódítanám. És tudnám, hogy hogyan. Tudnám, hogy mikor kell lépni, és mikor kell visszalépni, várni, az ő jelzésére várni.
Ez a baj a pasik nagy részével mostanában. Vagy túlságosan tudják, hogy mit akarnak, és rád telepednek, nem tudnak egy napig eltűnni, egy alkalom erejéig nem lelkizni, csak létezni a lány mellett, minden túl pátoszos megnyilvánulás nélkül, vagy romantikus gesztus nélkül. A másik véglet meg az, amikor felszívódnak, amikor bekapcsolnak férfi büszkeség, vagy bánat tudja, hogy hogy hívják üzemmódba, amikor napokig vagy hetekig se kép se hang... (vagy mert eldöntötték, hogy totál doncs a lány, vagy, mert tutyi- mutyik, vagy összezvarodottak, vagy én komolyan nem értem...)
Lényeg a lényeg... valahogyan, nekünk nőknek meg kellene tanítanunk őket igazi férfiknak lenni, vagy csak valahogy egy tömeges felvilágosítást és agymosást kellene nekik tartani:P (bár szerintem ők is detto ugyanezt gondolják rólunk, nőkről:)) )

Ádám és Éva

"Isten Évát nem Ádám fejéből vette ki, hogy a feje legyen, sem a lábából, hogy ráléphessen, hanem az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, a karja alól, hogy védelmezze és a szíve mellől, hogy szeresse."

haladni, menni

Rohan az idő, rohannak a történések, pörögnek az események. Néha azt érzem túlságosan gyorsan is. A néhány nappal ezelőtt még ismeretlen, hirtelen az életed egy részévé válik, a néhány napja még nyomasztónak gondolt dolgok, mára már eszedbe sem jutnak. Az ismeretlenből új dolgok bukkannak fel, új arcok, új problémák, régiek tűnnek el, vagy maradnak, tovább bővítve azon dolgok, gondolatok, érzések listáját, amelyek oly változatosak, oly duzzadóak méretükben az életedben.
Néha stop-ot fújnál a történéseknek, máskor meg rajt-ot. A dolgok soha nem akkor jönnek, amikor azt várjuk, amikor mi úgy érezzük, hogy erre szükségünk lenne a jelen pillanatban.
De ettől szép, ettől annyira mozgalmas, ettől annyira újszerű és provokatív...

nő

Március 8 van: Zoltán nap:P (is), de főként, a kommunizmusból hátramaradt ünnepnap: nőnap.
Gondolkodtam, hogy kell-e ez az ünnep, hogy miért van? Ahogy azt mondjuk, hogy "minek a szerelmesek napja, az év minden napján szeretem a párom, nem kell erre egy kijelölt ünnep", ugyanezen megfontolásból, ugyanez elmondható lenne erről a napról is.
Nem fogok dicshimnuszt írni a nőről, úgy is tudja minden férfi: nélkülünk nem lenne ízes az élet, nem lenne gyöngédség, törődés és szeretet az életükben, max sör, és focimeccs, még pajzán vicc sem, mert még azokhoz is nő kell:P:))
Örülök, hogy nőnek születtem, és hogy bennem is megvannak azok a tulajdonságok, amitől annyira egyediek vagyunk: szerető, érzékeny, törődő, néha anyáskodó, a mosolyommal ölő máskor támasztó, a szavaimmal a porba sújtó máskor az egekig emelő, ártatlan és mégis pajzán.
Arról mondjuk keveset beszélünk, hogy sok nő számára ez a nap egy kín, mert elfelejtik, mert nem veszik őket észre, mert nem érzi, hogy legalább ezen a napon fokozott figyelembe részesülne az erősebbik nem részéről...
Emlékszem 15 évesen én is mekkora traumaként éltem meg ezt a napot.
Mára már sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, megtanultam nő lenni (igen Jolán: NŐ:P), használni a csodát magamban, és nem depressziós lenni, ha nem azt kapom amit várok:D
Jó nőnek lenni. De persze csak akkor lehet nőnek lenni, ha férfiak vesznek körül. Értük vagyunk, és ők értünk, így lettünk teremtve, és nem hiába. Tehát,férfiak: mi is köszönjük, hogy vagytok nekünk, hogy taníthatjuk egymást, hogy formálódhatunk, és, hogy általatok azok lehetünk, akik vagyunk.
Hölgy társaim: legyetek boldogok és mosolygósak, ez a nap a mienk:D Nem az sms-ek száma vagy a virágok sokasága befolyásoljon ma, hanem csak egyszerűen tudatosítsuk: van valami csoda bennünk amit úgy hívnak: varázs.
Magassarkút fel, mosolyt az arcra, vidámságot a szívbe:D

És a ráadások ráadása Zorán előadásában:
http://www.youtube.com/watch?v=QIfBwGyZwgg

a másik ember ajándék

Csucsszuperfantasztikus napot zárok.
Két hete készülök erre a napra, hogy na majd ma akkkkkkorááááát, de akkkkoráááát alszok, hogy még hasítani fog. Gyerekkorom óta a fülembe cseng édesapám bölcs beszólása, amit olykor még most is hangoztat: Ne terveeeeez annyit! Ember tervez, Isten végez!
Nos, nagy hévvel meghozott döntésemmel és a remény sáljába burkolózva, az álom édes mámorától és vágyától ittasan keltem reggel: ma aludni fogok:D Egyetem, aztán go home, elvégre vár az ágyam, aki most megtisztelve fogja érezni majd magát, hogy több időt töltök vele:P
Tervem már akkor meghiúsulni látszott, amikor a buszmegállóban várva megcsörrent a telefonom. Az egyik barátnőm volt: ma meglátogat. Befékezett a busz, felszálltam rá, és lám lám, egyik gyerekkori haverínám társaságában találtam magam, akivel ugyanazon megállóig utaztunk. Nagy beszélgetésbe elegyedtünk, amit néhány éve már nem csináltunk. Hihetetlenül jó volt. Érdekes volt megfigyelni, hogy a gyerekkori trécselések, mennyire mások most már. Nem két csajszi, hanem két nő beszélgetett, hosszan és értékesen.
A kb egy órás beszélgetés végeztével átviharzottam az úttest túloldalára. És lám lám, újabb meglepetés. Egy kedves arc mosolyog rám. A véletlen, ismerőssel történő személyközi interakciók száma a kincses cityben elég valószínűtlen, de vele az elmúlt másfél hétben már háromszor futottam össze. Három a magyar igazság, szokták mondani: ezúttal leálltunk néhány szót váltani.
Aztán újabb barátnő, aztán vendég fogadás, aztán újabb:P Ma egyebet nem csináltam, csak emberekkel voltam, emberekkel beszélgettem.
Az este a Mécsesbe ez volt a téma: közösségbe lettünk teremtve, és bazi fontos, hogy tartozzunk valakikhez, hogy az emberekért, az emberekkel éljünk, szeretetben, közösségben:D Zsííííradééééééééééék:P
Fáradt vagyok? Naaaagyon.
Megérte így is? Mi az hogy? Naaaagyon:D
Sokkal többet kaptam ettől a naptól, mint vártam.
Hú és még mi mindent nem írtam le a napomból, amitől most vidulok:D

He he he: hótt slamposan indultam ma be az egy szál órára... visszanőtt szemöldökkel, bajusszal, slampos hajjal... Hjaaaaj... pont ma kellett mindenkivel összefutni...:P:))
Ez Murphy törvény:P

apró örömök

Gondolatban már annyiszor megírtam a következő blog bejegyzésem... hogy miről, azt soha nem tudom. Nap, mint nap elhatározom, hogy na, ma este ezt aztán megírom... és mégsem. Na de most aztán megírom:D Hogy mit? Azt, hogy nem tudom, hogy mit. Na nem mintha értelmetlen és eseménymentes életem lenne. Pont, hogy eseménydús, nap, mint nap tanulok valamit, és most nem az egyetemi tanórákon felszedett tudásra gondolok, hanem arra, hogy nap, mint nap megismerem önmagam, egyre komikusabb néha meg keményebb helyzetekbe kerülök. Érdekes az életem mostanában. Amolyan "kellemesen elfáradok" napokat élek meg, sok apró örömmel.
Mostanában figyelek ezekre, és rá kell jönnöm, vannak szép számmal. Csak, hogy néhányat említsek: egy tavaszköszöntő sms a szeretett és rég nem látott édesanyámtól, egy örömszerzés élménye egy rafaello vagy egy szál virág miatt, egy röpke találkozás és puszi váltás Kolozsvár egyik átjárójának átkelése közben az amúgy is rövid ideig zöld jelzőlámpa fényében, egy demográfia óra alatt elfogyasztott alma dús zamata, egy traccs party az egyik szobatárssal, egy társasági portálon egy arccal való szembesülés, aki barátnak jelölt, megdöntve benned némi sztereotípiákat és megbélyegzést.
Tanulok nem nagy elvárásokkal élni, és íme... annál nagyobb örömök érnek:D

start vonalnál- lelkesen

Ma elkezdődött hivatalosan is a második egyetemi félév, azaz nekem a negyedik (Húúú...az már azt jelenti, hogy túl vagyok a felén...)és vele együtt a tanítás is. Fura volt látni reggel, hogy hogy benépesedett a város, külön kihívást jelent tempósan haladni a nagy emberkavalkádban, de egyben vagány is...újra beindult az élet:D Jó hangulatú órával kezdtem, és sikeresen be is lelkesített a jövő félév gondolata, előre látható képe. Persze ezt a nagy lelkesedést más máskor is mintha már éreztem volna, mégis most valahogy máshogyan élem meg. Talán ez lesz a fordulópont:D
Rájöttem, messzemenően a legzsúfoltabb félévem lesz. Addig még nincs is baj, hogy minden hétvégére valami van, amit meg kell csinálni, ahová el kell menni, (hogy mikor megyek majd haza... nem tudom) a baj csak ott kezdődik, amikor már most kezdenek egymásra tevődni a dolgok. És még csak nem is az van, hogy túlvállalom magam, és én mászok bele a dolgokban, hanem ezek jönnek, és meg kell csinálni s kész.
A közösség vezetés sok mindent hoz magával, új feladatkörökkel ismerkedek meg, kipróbálhatom magam valami igazán komolyban, szervezésekben, kapcsolattartásban, egészben látásban, koordinációban.
Az egyetemen is... még meg sem kezdődött, és máris három darab, egész félévre szóló komoly munkám van...No de, nem hiába az a kedvenc igerészem, ami...
"Mindenre van erőm a Jézusban, aki megerősít engem"
Lényeg a lényeg... nem panaszkodom. Valahol örülök, hogy ezek vannak, a múlt félévben el voltam tunyulva, most legalább hasznossá tehetem magam:D Fejlődhetek egy csomó területen:D Megismerem önmagam és nem csak:P
Újabban nem volt üres járat a napjaimban, nem voltak olyan perceim, amikor csak elvagyok, csak ábrándozok, csak traccsolok magammal. Ez a rész az imaidőmre korlátozódott. Érzem, ahogy Isten egyre közelebb jön hozzám, bátorít, hogy ne aggódjak a holnapért, a jövőmért, mert Ő itt van segít, fogja a kezem. Lelkesedést és örömet ad a szívembe.
Úgy érzem nagy kihívást fog jelenteni majd ez a félév arra nézve, hogy ne csapjak át gépbe, aki mechanikusan elvégzi a tennivalóit, hanem figyeljek magamra, az érzéseimre, a vágyaimra, azokra a dolgokra, amik örömmel töltenek el, vagy éppen csalódást okoznak, és pláne... a kapcsolataimra.
Nem a teendőkért és nem magunkért,nem a saját önző lényünkért, a saját boldogságunkért kell éljünk és azt hajszoljuk, figyelmen kívül hagyva mindenkit, még ha kell a porba is nyomva bárkit a sikerért, a dicsfényért, hanem emberekért, azért, hogy másokat boldoggá tegyünk, színt vigyünk az életükbe, hogy közösségben éljünk és osztozzunk az örömeinkbe.

:( vagy inkább :) ?

Úgy döntöttem, kitörök a csendből és írni fogok...
Egyik kedves barátom, aki hatására végülis elkezdtem írogatni, néha rám- rám szól, hogy na mi a szitu a bloggal... el lett hanyagolva...:P (Köszi Nusi, izé tubarózsám, violám, gyöngyöm:P )

Szóval... újra a kincses cityben. Próbálom magam összekapni, lassan belerázódni az itteni tempóba és a teendőkre figyelni, mert lesz belőlük egy szekérrel erre a félévre, amit nem panaszkodás képpen mondok. Nagyon szeretem a második félévet:D Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag ekkor jobban tetszenek a tárgyaim, na és meleg lesz... valamikor... mert most még tél van, no de hát jön még kutyára kamion... (vagy ez most nem talált ide:-? Áh mind1, kit érdekel?:P )
Mindenképp, nagyon várom már a tavaszt, a napsütést, a szandis időket, amikor megtelik a város amolyan igazi egyetemi város feelingel, ricsajjal, nevetéssel, jókedvel, felváltva a téli beburkolózást, fagyos hangulatot:D

És nem csak így, hanem lelkileg is. Nem tudom magam hová tenni. A vakációban életem egyik legnagyobb traumája ért, amiből azóta lábalnék ki, ha tudnék, és ha azóta nem keserítené az életem még egy marék mindenféle, na de szokták mondani, hogy ha jön valami, az aztán jön "csűstűl".

In medias res:Szinte megerőszakolt egy pasi otthon, szatmáron

Azt hittem ez velem soha nem fordulhat elő. Hát de... Nagyon nincs mit ecsetelni a storyt, nem is szivesen teszem. Végülis nem bántott, hozzám sem ért, de elég volt a trauma és az a néhány perc, ami alatt reális esélyeket láttam arra, hogy legroszabb esetben másnap egy kukából szedjenek ki kiskanállal. Egész idő alatt egy dolog járt az eszemben: nem engedi meg az Úr, hogy ez megtörténjen velem. Erőt adott, bátorságot (már amennyit ebben az esetben kaphattam) és hitet, hogy nem, ez velem mégsem történhet meg,... és most az Ő kegyelméből itt vagyok,sértetlenül.
Az eset óta rettegek akár otthon vagyok, akár az úton vagyok, akár egyedül, akár másokkal, és erre tevődnek rá az álmaim, amik kínoznak. Tudom, ez a sokk hatása még, de már érzem, hogy lassan lassan alakulok, mint a púpos gyermek. Még néhány nap, sok ima és néhány vidám, ezt feledtető pillanat, és máris jól leszek:D

Holnap lesz az első ilyen:D Meglepetés szülinap szervezőben vagyunk Zsuzsával, Gabecnek:D És hamarosan el kezdünk dolgozni az első kiadandó CD-en az Új Reménnyel:D És jön a második félév, és ezzel együtt az új tárgyak, na és ezerrel a közösségvezetői tevékenység, és az éppen szervezés alatt álló kurzusok teendői.
Oh jeee... félig tele van a pohár:D

takarék lángon

A holnapi vizsgámra való tanulás közepette, vagy már a feladás határában elolvastam a barátaim blog bejegyzéseit. Ha eddig azt hittem, hogy nekem a legrosszabb, hogy még itt vagyok a most már nem is annyira kincsesnek tartott városban a holnapi utolsó vizsgám miatt, most már tuti biztos vagyok benne... nagyon kaka nekem:P Mindenkinek vége...sikeresen vagy sikertelenül, de vége. Nincs már sok szufla bennem, kimerültnek érzem magam. A mai vizsga után hazaérve 3 órán át élveztem ágyam megtartó melegségét, és így is alig tudtam kikényszeríteni magam a tankönyv javára.
Szükségem lenne egy meleg ölelésre, egy felüdítő sétára, ami alatt nem arra kell gondolnom hogy hazaérve tanulnom kell, egy magány mentes napra...
Alig várom, hogy elteljen az elkövetkező 24 óra, amikor is már útban leszek haza:D De addig még egy szóbeli, amire sehogy sem tudom összeszedni magam...

...

Csendesen várod, hogy minden aminek el kell érkeznie az életedbe, az majd egyszer betoppanjon, beteljesedjen. Aztán mintha hirtelen valami nagy űrt éreznél... nincs itt, nem látod és nem tudod, hogy valaha a tied lesz-e... és igen, ezt az érzést félelemnek hívják...
Néha mintha látnád, aztán kiderül, délibáb volt... Olyan ez, mint kietlen sivatagba gyalogolni napokig, víz nélkül. Aztán, mikor azt hinnéd, hogy oázist látsz, kiderül, hogy csak a vágyaid szülte kép az egész... Pedig, arra a néhány pillanatra betölti a szíved az öröm, és elhiszed, hogy mégiscsak megkaptad... esélyed van elérni, megkapni, ennyi nélkülözés után. De eltűnik, nem látod... Megijedsz.
Vajon tényleg nincs is ott, vagy csak félsz kinyújtani a kezed felé? Félsz, hogy ez is egy olyan csalóka kép, amit már annyiszor láttál?

Opel Maxabo

Ma cyber pasiztunk a csajokkal, vagyis még nagyon tart a dologság, éppen folyamatban van:P
Az egész ott kezdődött, hogy a mélyen tisztelt hölgyemény, a kedves szobatársnő, beült messengerezni a legénykével. Nincs is ezzel baj, csak azzal, hogy lányok vagyunk... de nagyon:P
Mindenki tudja, hogy vannak tipikus lány dolgok és fiú dolgok, amikhez az ellenkező nem kevésbé ért. Az egyik tipikus példa erre az autók. Na ez ma este kifogott rajtunk:P
Mindenki el volt foglalva az ő kis dolgával, amikor az éles kis hang a következőt süvítette a szobába:
-Mondjatok gyorsan tíz Opel márkát!
Kapásból hárman vagy kettőt tudtunk is:P Na de a google mindenre képes:D
A kereső az Opel kulcsszóra kiadott egy csomó mindent:
Opel Maxabo- Astra, Corsa, Insigna, Meriva, Zafira-állt az egyik találaton:P Nagy serényen diktáltam is a különböző márkákat, hadd lássa a legényke: mi nők is érthetünk az autókhoz:P
A nagy boldogság hevében, és a büszkeség mámorában úszva, azért be lett valva, a dicsőség nem a szobatársnő tudását illeti. Még jó, hogy időben bevallotta a gaztettet, mert a legényke igencsak tájékozott volt e téren:P Nincs olyan, hogy Opel Maxabo:)) Mint utólag kiderült, az nem más, mint egy autómosó és alkatrész forgalmazó neve:))

vágyni, várni...

Az ember élete egy folyamatos sóvárgás… Sóvárgás valamiért, ami még nincs,amire vágyunk, amit már elvesztettünk, amiért dobog a szívünk, kimondatlanul, titkon… Mindig van a szívünkben egy újabb és újabb valami, aminek az elérésétől, beteljesedésétől azt hisszük, hogy boldogabbak lennénk...

férfinak és nőnek teremtette...

Egy, a fiatalok életében mindig aktuális és kényes téma boncolgatására adom a fejem, a kezem:P

Párkapcsolat, párválasztás

Egy extra magányos társadalomban élünk. Mindenki az ideálist vadássza, bárhol, bármikor. Azt a társat, akivel egyszerre dobban rá a szíve dolgokra, akivel ugyanazokon a dolgokon tudnak nevetni, akivel azonos az értékrendje, aki mellett egésznek, boldognak, beteljesedettnek és kiegyensúlyozottnak érzi magát.

De vajon van-e ilyen? Nem csak egy naiv álomideál az egész?

Személyes meglátásom erre a dologra az, hogy igenis van ilyen ember mindenki számára, csak ki kell várni, ki kell fürkészni, nyitottnak kell lenni rá és meg fogjuk találni.
A mai fiatalok baja az, tapasztalataim szerint, hogy beérik kevesebbel, mert félnek attól, hogy egyedül maradnak, vagy pedig túl magas elvárásaik miatt, magányosan tengetik hétköznapjaikat, pedig csak azt kellene belássák: nem fognak az ideálisra, a tökéletesre rátalálni, mindenkiben vannak hibák, és pont arról szól az igazi megtalálása, hogy el tudom-e fogadni a másik embert úgy ahogy van, tudunk-e kommunikálni és tudunk-e egymás számára a legjobbak lenni? Egy kész, tökéletesen működő kapcsolat nem fog senki ölébe pottyanni, ahhoz befektetett idő és energia szükséges.
Újabban egyre több emberke életében egy újabb szindrómát vélek felfedezni: "nem jó, de amíg nincs jobb, jó lesz". Köpni, nyelni nem tudok ezektől...Mi az, hogy "amíg nincs jobb?"- ezzel azt mondom, hogy egy nagy hazugságba ringatom bele az aktuális párom. vajon ő is tudja, hogy nem igazán dobban rá a párja szíve, és, hogy ez csak egy "próbaidő", vagy sokkal inkább azt hiszi, hogy "te vagy a mindenem"?!
Nem tudom, és remélem soha nem is kell ezt megtudnom...

Hiszem, tudom és vallom, hogy Istennek van egy terve mindannyiunk számára, hogy Ő tudja, hogy mitől lennénk boldogok (párkapcsolat v egyedülállóság), és szeret minket, ebből kifolyólag megadja számunkra mindazt amire szükségünk van, akkor és ott amikor Ő elérkezettnek látja az időt.

Sokszor tapasztalom, hogy mindezen dolgoknak a tudatában is lázadozok, és felteszem a kérdést, hogy "De mégis mikoooooor? Meddig várjak még? hová bújtatta?"
Nem tudom, egyet viszont biztosra: idő kell addig, amíg kiformál minket egymásnak, nekem meg türelem és hit abban, hogy már útban vagyunk egymás fele és találkozni fogunk:D

áramszünet

Lövésem nincs miről fogok most írni, csak pötyögök...
Aludni nem tudok, tanulni már nem bírok, a szobatársaimmal most nem aktuális az idétlenkedés:P szesszió van:P és éjszakázás ezerrel:P vagy éppen cyber pasizás egyeseknek;))
Egy órája még úgy festett, hogy kényszer alvás lesz...áramszünet volt:P
Azt mondják, nem nagy durr ez itt (már kétszer én is megtapasztaltam), na de pont most... amikor a tanuló átlagos forgalma 80%-al meg van nőve éjszakánként? Mint a kommunizmusban:)) Mosógépünk már nincs, most áramunk se legyen?
Rájöttünk, azért van, hogy ha már a mosógép miatt lázadunk, toljanak ki velünk.. így örülni fogunk, ha legalább áram van és azt is nem kell nélkülözni:)) Jól érzékelhetően legitimálják fölöttünk gyakorolt hatalmukat a felső szervek:)) Ha tv-k lenne, valószínűleg napi egy órát sugározna műsort, d.u 5 és 6 között, ami alatt a pro tv-s 5 órás híradót nézhetnénk, ami arról szólna, h :"Bágye Ion, din komuná x, o violát pe vecsiná de álături, văduvá şi penszionárá de 87 de áni:P "
Na kezit csókolom, nem ilyen drasztikus a helyzet. Kemény 5 percet tartott a vakság, alig volt időnk teóriánk kidolgozására az alatt az idő alatt:P
Most meg itt ülök az ágyikómban, számot vetek a nap történéseiről magammal: egy lekésett disznó kiállítás (ki hallott még olyat, hogy kedden zárva van a múzeum?), kocsmázás a szobatársakkal, evés ezerrel (de ez a szessziós rituálé része), tanulás, most meg elhatározom, hogy valahogy takaró alá utasítom magam:D

Bízz Bennem!

Tavaly kaptam ajándékba egy no name fülhallgatót. Ha fejbe vertek volna sem tudtam volna megmondani a márkáját... tegnap estig. Soha nem figyeltem, nem volt érdekes, nem bírt jelentősséggel, a funkcióját ellátta s csókolom, soha nem adtam az ilyen brand meg márka dolgokra. Se több nem vagy, sem kevesebb, mert a polódon nem azt írja, hogy adidas, hanem csak azt, hogy... most nem tudom:P Nem azt mondom, hogy olcsó, ízléstelen, kínai, hasznavehetetlen dolgokat használjunk és hordjunk, csak nem kell túlreagálni a dolgokat. Ott a jó kis, közép árkategóriás felhozatal:D
No, de nagyon elkalandoztam.
Szóval egy nagyon kemény vasárnap esti mise után, az aznapi utolsó személyes beszélgetésemet bonyolítottam a Kollégával. Úgy éreztem, már nem tudok mit mondani Neki, már nem tudok hogyan Elé állni, ezért zsoltárokat olvasgatva imáztam, amik újra felhoztak egy csomó mindent bennem, többekk között azt, hogy sokszor milyen kicsiny hitű vagyok, és nehezemre esik elhinni, hogy Ő valóban megadja mindazt amire szükségem van, az alkalmas időben.
Amikor már ott roskadtam a felismerésem súlya alatt, az ágyam sarkára néztem, ahová a fülhallgatóm van felakasztva, és most először elolvastam az egyetlen szót amit rajta ír...: TRUST
Köpni, nyelni nem tudtam... hogy én ezt hogy nem láttam eddig soha...pedig nap, mint nap használom, ott van az ágyam sarkán, de nem...
A felismerés heve alatt, még ébren levő szobatársamnak szegeztem a kérdést, hátha mégiscsak az én angol tudásommal van baj...: Hogy mondják angolul a bizalomnak?
Erre jött a megerősítő válasz: trust.
Minden nap elmondom: bízom Benned, bárhogyan is legyen, de most új értelmet kapott ez számomra.
Igen, arra hív, hogy bízzak Benne, hogy higgyem el... szeret, gyönyörködik bennem és a lejobbat akarja számomra, még ha bizonyos helyzetekben nem azt érzem, nem úgy látom.

hip hop minden reggel:P

Vasárnap van. Ahogyan pénteken Animal Cannibals-el énekeltem, hogy "péntek az én napom, a testem a azenére hangolom" úgy ma reggel Rúzsa Magdival énekeltük, hogy "hip hop minden reggel,(...)s ha zúzós az egész hét, mondd mért ne keljek vasárnap délben?"
Egy egész hosszúra sikerült alvás után, pörgős kis napnak néztünk elébe, hétvégén is itt maradt szobatársaimmal.
Az ágy megtartó melegségéből reggeli imám után kimásztam, tehát eleve jól indult a napom, és még csipáikkal küszködő csajaimnak bevetettem a világ megmentő ötletem: rántottát csinálok:D
Mindenkit belelkesített lelkesedésem, és dobálták ki a hütőből az extra tuningolt rántotta alapanyagait.
Boró is kedvet kapott a konyháskodáshoz, és amig hagymát vágtam fel, ő beállt mosogatni, elvégre valamiből enni is kellene (már egy teljes napja nem mosogattunk, de ettünk... naponta többször is:P)
Közben lefőtt a reggeli kávé, aminek egyre jobb íze van, hála Ildikó finom kávéjának, és amely elfogyasztási rituáléjának a legnagyobb közösségépítő hatása van a Hasdeu 4es bentlakás, 81-es szobájában:D
Aztán a csajok megmutatták, hogy néz ki az egyik díszpéldánya a nagyon szép, székely legénykének... vicces volt látni, hogy nyomoztak, hogy keresgették mindenféle közösségi portálon, mindaddig, amig nem lett meg... Hát kérem szépen nagy allásan, az én szememben, nem ilyen egy álomideál, de naaa... szabad világ, szabad állapolgárai vagyunk:P
Tény ami tény... egy székely legényke nem vethető össze senki mással... Most ezzel nem szeretnék senkit leértékelni, vannak még ügyes, talpraesett, humoros, belevaló legénykék,akik nem székelyek(jelen esetben a blogomat olvasó nem székely legénykék bátran érezhetik hogy ez a rész itt róluk íródott) na de egy székely legényke, az azért mégis csak az na:P Még Boró, aki partiumi, is belátta ezt, és Endy beszólása is gyakran eszembe jut: "Bírom a székely csajokat, olyan belevalók." (Nem vagyok én sem lokál patrióta, sem etnocentrikus:D) Bár azért e téren is vannak fenntartásaim, ha csak azon székely emberkék seregére gondolok, akiket már első találkozásunk után, a határozatlan, gyámoltalan vagy ták-mák jelzőkkel illettem.
Igazából nem tudom, egy biztosat azért mégiscsak tudok: valami kell legyen a neveltetésünkben, a világszemléletünkben, mert különbségek bizony vannak.
És ezzel most ünnepélyesen eszembe jut Erika, Dávid, Feri és más szatmári barátaim, akikben ott van a spiritusz... no, ők gondoloatban, még ha nem is tudják, megkapják tőlem a tiszteletbeli, belevaló székely címet:D

recenzió az elmúlt időről

Változtattam... előző beírásom után két nappal... Magam miatt is, és miatta is. Felnőttek vagyunk, meg kell tanulnunk kimondani dolgokat, még akkor is, ha az másoknak fáj, még akkor is ha ez azzal jár, hogy már nem leszünk egymás életének a része. De nem hazudhatunk, nem álltathatunk senkit sem. Eddig sem tettem, ez után sem teszem, de ezt most ezzel az esettel nagyon megtanultam.
Az egyetem egyre jobb, komolyan:D Csomót kókolunk s szeretem amit tanulok...kivéve amikor nem, mert már az agyamra megy az egész... vagy amikor a tanár beszól egy olyat, hogy szinte elsírom magam előtte.
Az egész kalsszikus társadalmi elméletek szemináriumon történt, ahol amúgy nem önértékelési problémáiról híres tanárom, aki minő meglepő szintén ember, mint bármelyikünk, valami emeletes baromságot mondott, amit én meg mertem cáfolni, magyarázatom indoklással alátámasztva. Rossz ötlet volt. Tudnom kellene, hogy a tanár az tanár, ez a tanárom meg pláne... és én CSAK diák vagyok. Lett ott felháborodás a javából, ordított, mint a veszett, aztán egy fél mondattal tovább masírozott. Kegyetlen volt, mindenki tudta, hogy nekem van igazam, ezért nem tudott csalódottságának túl sokáig hangot adni. De a story itt nem ért véget. Kaptam azon az órán még hideg zuhanyt. Aztán következtek a többiek is...
Néha már olyan beszólásai voltak, hogy szinte elsírtam magam. Már az is megfordult a fejemben, hogy felállok és kimegyek...de ekkor újra eszembe jutott...CSAK diák vagyok. A sorsom az ő kezében van, így nagyot nyeltem, és ment tovább az élet. Ha nem volt muszáj, nem szólaltam meg, ha kérdezett válaszolt, de nem szóltam be, nem fejeztem ki véleményem. Végig az ketyegett a fejemben, hogy mi ilyenkor az igazi keresztény magatartás... Nehéz eset... főleg, hogy atom ateista, és amiről azért nem egyszer kifejtette már véleményét.
Nem baj no... voltak ennél sokkal keményebb esetek is amikor az önértékelésembe és a méltóságomba tapostak... mit ez nekem?:P
A karácsony... hát ez volt, minden túlzás nélkül a legnehezebben megélt. Eleve ez volt az első, amelyiken nem volt otthon az egész család. Édesanyám távolléte sok mindent hozott magával...
Már az ünnep elején furának éltem meg, hogy az amúgy kovácsoló erejű és kapcsolatápoló, kapcsolatépítő sütés főzés ezuttal csak az én feladatom volt... Ha valamiben nem voltam bíztos, nem volt ott édesanyám aki elmondja, hogy : "Hát Krisztikeeee..... nem tudod?"
Amúgy kis emotív lelkemnek nem tett ez jót, bár az ünnepi menü tökéletesre sikerült. Tehát ez úton ajánlom magam...:P kocsonyámnak, töltött káposztámnak, nincsen párja:P
Újra kibukott...édesapámmal nem tudunk kommunikálni. Nagyon próbálkozom, de nagyon nehezen megy. Nem ismer, máshogyan látja a világ dolgait, és én CSAK a gyereke vagyok, ne akarjam megmondani én a tutit...
Minden lelki vezetésen vagy lelki gondozáson feljönn a kettőnk kapcsolata... Már nem tudom hogyan. Úgy érzem, már sehogyan... csak az ima. Máshogyan nem tudok tenni érte.
Próbálok szeretettel fordulni hozzá, megérteni, hogy ő hogyan élhet meg dolgokat... csak ne látnám a folyamatos visszautasítást és szeretetlenséget részéről...
Talán ez is, vagy már nem is tudom mi okozta... egy csomó falat építettem magam köré. Egyre silányabb napi imaidőm nem tudtam mindek betudni, mindaddig, amig Csilla, a csoporttársam egy statisztika órai messengerezés alkalmával nem írta a következőket: "Nem vagy jól, látom. Mostanában nem is beszélgetünk.Nekem lenne igényem rá, de neked, mintha már nem lenne..."
Beláttam, én csinálom ezt magammal. Bezárkózok, nyaldosom a sebeim, és nem tekintek sokszor hit és reménytelin Istenre...
Óra után Szentségimádáson voltam... a bili kiborult, a leányka meg el kezdett gyógyulni. Azóta jobban vagyok. Van normális imaidőm, eljárok a barátaimmal, beszélgetek, nagyokat idétlenkedünk a szobatársaimmal, főzök, eszünk:P elvégre attól kövérek és boldogok leszünk:P
Közben itt a szesszió... grrrrrr...
A vizsgáim félelemmel töltenek el(ha idén sem lesz vágott vizsgám, nagy leszek:P), azt sem tudom merre s hogyan... s ilyenkor meg mindenki begubózik s tanul. Csapzott, zsíros hajmosásra és minden egyébb fizikai helyreállítódásra csak a vizsgára indulás előtt két órával kerül sor:P Addig tanulni köll kérem szépen:P Elhatároztam, minél többször szeretnék az idei szesszióban a reggeli dicsőítésekre elmenni. Olyan más a dicsőítésben megtapasztalni Istent... én már alig várom, hogy a mennybe csak ezt csináljuk:D